Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

gabryel-profilkep.jpg

 

Már fiatalon is tudtam és éreztem, hogy küldetésem van, hogy valamit át kell adnom az embereknek és a világnak. A hétköznapok drámáiban és játszmáiban, és persze az örömökben és a katarzisokban is ott van az égi jelenlét; és ahogy elkezdtem egyre tudatosabbá válni ezekre a jelekre, és megérteni valójában mi mozgatja az embereket és a történéseket, úgy kezdtem én is egyre inkább felfedezni az önvalómat és a küldetésemet a Földön.

Hiszek a közösség erejében, és persze az egyéniségben is, hogy az ember el tudja dönteni mivé akar válni, és végül meg is tudja valósítani azt minden síkon. Akár valamilyen iskolában vagy szervezett oktatáson belül, vagy akár a saját magad útján autodidakta módon is kihozhatod magadból a legtöbbet, hiszen nem a módszer a lényeg, ha nem az aki vagy legbelül, amivé végül válni fogsz. A felszín ráadásul sokszor csalóka, hiszen végtelen számú előző élet van már az ember háta mögött, sok tehetséggel és színes tapasztalásokkal; amelyeket csak akkor tudsz a felszínre hozni, hogy a lélek és a szellem világával legalább annyit foglalkozol, mint a külvilággal.

Sokféle hitrendszert és elméletet kipróbáltam, és mindegyikből az az információ jött át, amire éppen akkor szükségem volt, de végül rá kellett jönnöm, hogy Igazi válaszok csak a saját Bensődből jöhetnek, hiszen Lelked ismer csak igazán. Először a közvetlen környezetemnek kezdtem el kimondani az érzéseimet és lelkem sugallatait, aztán belső inspirációra elindítottam egy blogot is, ahol írásos formában tettem közzé ezeket a lelki inspirációkat és égi sugallatokat. A Fény bármiben benne lehet, amit szívből és szeretettel csinálnak, egyfajta áhítattal, és az írások is ekképp születnek, illetve a gyógyítások szívterében történő felszabadulások és tisztulások.

Voltak olyan útjelző táblák az életemben, amelyek nagy segítséget jelentettek az önmagammá válás rögös útján. Többek között Ilyen volt a Csillagnemzetségek-Lélekcsaládok szellemi közössége is, és az ő gyógyításaik és csodálatos könyveik, illetve meditációs hanganyagaik, amelyek nagyban hozzájárultak, hogy felfedezhessem a valódi Testi, Lelki, és Szellemi gyökereimet; hogy az a sors amit élek, az valóban az én sorsom és célom legyen, és hogy úgy legyek az emberi közösség része, hogy az Isteni önvalómmal való kapcsolatot se veszítsem el soha; hiszen csak így tud az ember bármi értékeset is teremteni a világban.

Talán a Szerelem témája az, amely mindig is mélyen megérintett, vagyis az Eggyé olvadás vágya és az Egység megtalálása, hiszen a Szerelem többek között erre ad lehetőséget. Ez a vágy és lelkesültség a Párosság témája iránt, az írásaim és szavaim energiáját is átszövi és feltölti szenvedéllyel. A kapcsolataimban erre a harmóniára és egységre fektetem a hangsúlyt, amelyért minden nap töretlen hittel kell munkálkodnunk, mert csak így hozhat boldogságot és kiapadhatatlan örömforrást a párosság misztériuma.

A párommal ebben is tudunk segíteni ha kéred, hogy újra megtalálhasd a szentséget és a szerelem valódi érzését a párkapcsolatodban. A terápiákat egyénileg és pároknak is tartunk, amelyben a Testi-Lelki-Szellemi egészséget és egységet segítünk helyreállítani a hozzánk fordulók életében.

--------------------------------------------

„Magamba néztem, és hagytam ébredni az Igazságot a szívemben, kezeimben a tehetséget, szavaimban az értelmet. Kezdetben minden próbálkozás esetlen volt, de akkor is csak az enyém volt, és mivel a Saját Sorsod is csak így kezdődhet, az életem is fejlődésnek indult. Minél jobban mélyültem Befelé, annál jobban nyíltam kifelé, minél inkább használtam Valódi képességeim, úgy jöttem rá hogy mire születtem.”

„Ahol Szeretet és Szív van, ott az értelem is megjelenik, bármi is legyen a Cél."

Gabryel

 

Facebook oldal: https://www.facebook.com/diamondhearts11                                 Gabryel személyes Facebook oldala: http://www.facebook.com/Gabryel0711          E-mail cím: gabryel505@gmail.com