Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


henriel-profilkep.jpg

 

Ide születtem a Földre angyali szeretettel a szívemben az Isteni törvényt követve szüntelen. Érzékeny lelkem és nyitottságom az emberi mélységek felé, és a gondolat, mely szerint felelősséggel tartozom az emberekért, különösen a kisgyermekek felé, már gyermek koromban ott lapult a szívem mélyén.

Lelkem hangját követve, hogy segíthessek az embereken, a Magyar Vöröskeresztnél és a Magyar Ifjúsági Vöröskeresztnél elnökségi tagként segítettem nagyon sok társammal együtt, hogy jobbá tegyük a világot, ezen belül is nagyon érdekelt a humanitárius jog, és a gyermekjog.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete által hirdetett pályázatra írt Béke üzenetem:
Az emberek szívében lakozó jóság, tisztelet, elfogadás és igazságosság az, ami elvezet minket a békéhez. A békét először minden embernek a szívében kell érezni, és utána az emberiség közös összefogásával meg is kell valósítani.

Hiszem, hogy az érzékenységben és a szeretet erejében van a legnagyobb erő, és hogy minden apró segítség akár életeket menthet. Tanultam jelnyelvet, hogy megtudjam érteni azokat az embereket, akik nem tudnak szavakkal kommunikálni, hiszen minden emberben csodálatos kincsek vannak.

A főiskolai tanulmányaim során pszichológiából a gyermekbántalmazás témájában írtam a diplomamunkám. A jogi tanulmányaimban pedig büntetőjogon belül a gyermekbarát igazságszolgáltatás témáját választottam.

Imádom a művészeteket, több évig verseny táncoltam. A tánc számomra nem csak sport, hanem művészet is, amely a lélek finom kis megnyilvánulása. Hiszek abban, hogy amit lelkesedéssel csinálsz, az megtanít az alázatra, és csak ez hozhat igazi boldogságot és elégedettséget.
Nagyon szeretek festeni és írni. Hiszem, hogy minden alkotás, minden lélekből megfogalmazott szó és szeretettel teli cselekedet, egy csoda és ajándék. A személyre szólóan festett mandalák csodálatos energiákat és gyógyítást tudnak adni annak, aki kapja.

A folyamatos tanulás fontos számomra, ezért nemrég kismama és baba-mama jóga oktatói oklevelet szereztem, hiszen szent dolog az áldott állapot megélése, és az anyaság misztériuma. Csodálatos dolog kismamákat felkészíteni életük legszebb pillanatára, a Szülésre, hogy mind lelkileg, és fizikailag is meg tudják élni önmagukat és a nőiségüket, a szülés pillanatában, és azt követően is.

Hiszek a példamutatásban, az alázatban, a szeretetben és a békében, és abban, hogy követni kell lelkünk hangját, és hogy sose felejtsünk el segíteni másokon, mert a szeretetben van a legnagyobb Erő.

Henriel

 

Facebook oldal: https://www.facebook.com/diamondhearts11
Henriel személyes Facebook oldala: http://www.facebook.com/Henriel07
E-mail cím: gabryel505@gmail.com