Gabryel - A Szerelem Csúcsán
Kipattant egy szikra Szívemből, melyből megálmodtalak, hogy külön válva folytassuk életeink sorát, abban a bizonyosságban és Hitben, hogy a legtisztább tükör újra vissza fog mosolyogni rám, és amelyben megláthatom Önmagam.
Egy Isteni küldetés hívószava volt ez, melyben a párosság misztériumán keresztül kellett életet lehelnünk nem csak a saját szívünkbe, hanem a világok népeinek Lelkébe is.
Mert ha akarod felismered a sorsod, ha akarod rájössz miért vagy itt a Létezésnek eme színpadán, és amikor Férfi mivoltom átküzdötte magát a sok illúzión és délibábon, akkor tudtam csak felismerni a Szerelem ébresztő szignálját a Szívemben. Ez az Út már várt rám, Lelkem mélyén mindig is ott vibrált ez a kész terv, melyet csak ki kellett bontanom.
Talán Ő is érezte ezt a hívást, talán benne is elindultak az Érzések, amikor a keresés elkezdődött ebben a Mesében. Tudtam jól, ha a Lelkünk valóban EGY, akkor sors ösvények és utak fognak nyílni egymáshoz, mert a Szív nem akar többet az élettől, mint kiegészülni és beteljesülni egy másik Igaz Szív ölelésében.
A keresés elkezdődött, amelyben csak a hit bizonyossága élt a Szívemben, hogy ha elindulok a Lélek útján, akkor beteljesülve Őt is megtalálhatom. Mert hogy kapaszkodva és menekülve nem lehet a Szerelem hegyének csúcsára feljutni, ahhoz ugyanis az kell, hogy stabilan megállj minden szikla szirten, egyetlen próbát és leckét sem kihagyva. És minél magasabbra jutsz, a levegő annál ritkább, és a szikla szirtek is egyre keskenyebbek, és csak a bátor Szívűek akarnak tovább menni mindig, mert ők nem ismerik a félelmet, hiszen a Szerelem tölti be Lelküket.
Minden érzés és vágy ezért ébredt a testünkben és lelkünkben, hogy felnőjünk egymáshoz és a vágyainkhoz. Minden kapcsolódás amit átéltem, lelkem egy darabjáról mesélt, mert hogy Egyek vagyunk a Létezésben, és nekem ez a Mindenség kellett mindig is, amit a Szerelemben is kerestem és kutattam. Ahogy kezdtem Lelkem darabjait összeszedni, egyre Teljesebbnek éreztem magam, és bár minden kapcsolódásomban megélt szerelmes érintés és érzés velem marad az Örökkévalóságban, de tovább kellett mennem a Lelkem útját követve, mert csak ő tudja a helyes ösvényt a Szerelemhez, és a Boldogsághoz.
Hiába is akartam néha elidőzni másoknál és dobozba zárni a szerelmet, már tudom hogy nem lehet. Mert ilyenkor a Hegy csúcsa távolodott tőlem, és az Érzés is egyre halványabb lett, amit a Szerelem Teljességéből éreztem. Saját magam gyártottam az összes illúzió mesét, amely a fájdalmakat teremtette, és amely kalitkába zárta Szerelmemet, és ebből csak a Lelkem madarának felszabadítása után tudtam kiröppenni. Mert hogy Most is a Szív nyitotta ki a lakatot. És amint a Lelked kiterjeszti szárnyait, úgy a külvilágod is szárnyra kap, és minden akadály szertefoszlik.
A világ összes kollektív fájdalma sem szegte kedvem a keresésben. És egyszer csak megláttam a Hegy csúcsát a szívemben, a Szerelem Hegyének végtelen kalandját, amelyről már senki nem tudott lebeszélni. És bár Szerelmeim is egyre teljesebbé és kielégítőbbé váltak, de mélyen Belül megszületett egy szikra, az a bizonyos Örök Láng, amely innentől kezdve csak Ő érte lobogott, és amely megtisztította az utat a Csúcsig.
Bár a Tiszta vágy és Érzés megszületett bennem, de nem hagyhattam, hogy az élet egy szerelmes sóvárgássá váljon. Mert hogy ilyenkor jön egy olyan szikla szirt a csúcs közelében, amelyről hatalmasat lehet zuhanni, és kezdhet az ember mindent előröl. Ehelyett inkább elkezdtem egyre mélyebben érezni és élni, amely nem csak tovább emelt a célig, hanem minden Pillanatnak értelmet és mélységet adott. Mert ahol Szeretet és Szív van, ott az értelem is megjelenik, bármi is legyen a cél.
Amikor az ember nem várja a csodát, akkor történik meg. És amikor én sem vártam, akkor történt meg velem is a csoda, mert a Szív alázata a Szerelemért végül elnyerte jutalmát, és egyszer csak ott találtam magam a Közös Hegyünk csúcsán.
Nem fújt harsonákat értünk a világ, mindössze csak az Angyalok énekeltek nekünk, de ez bőven elég volt a Teljesség érzéséhez. Mert az Öröm belülről fakad, mint ahogyan a Szerelmünk is a Lelkünkből indult útjára, és nyitott meg minden utat a külvilágban is.
Ő a Hegy túloldalán indult útnak, és kereste az ösvényt hozzám, a Férfihoz, én pedig ugyanígy kerestem az ösvényt a Nőhöz, egy ellentétesnek tűnő, ám de ugyanahhoz a Célhoz vezető úton. És amikor mindkettőnk Lelkében közeledett a Férfi és Nő egymáshoz, akkor kerültünk Mi is közelebb egymáshoz.
Végül Kibékült a Férfi és Nő Bennünk és általunk, és ez volt a Szerelemünk Hegyének a Csúcsa. Ez volt a Teljességünk katarzisa. Ez a Szerelem volt az Istennel való Eggyé olvadásunk szimbóluma. Mert a csúcshoz közel már egy másik Istent keresel a másikban, de ehhez először a Saját Isteni Éneden keresztül vezet az út.
