Szerelem és Igazság
Az élet nem fog igazságot tenni a párkapcsolatodban, legalább is nem rövid időn belül, és főleg nem nélküled, vagyis ez te rád vár.
De mi általában megvárjuk a vészharangokat és az egyértelmű váló okok szívünkbe fúródását, ahelyett hogy még az elején tisztáznánk néhány alapvető elvi kérdés, akár a kapcsolat legelején, vagy egy kialakulni látszó konfliktus kezdeti szakaszában.
Pedig az Igazságnak alapjában véve mindig ugyanakkora a súlya, mindegy mikor mondod ki, csak mi ruházzuk fel a hazugság álarcaival és a reményt keltő időhúzás illúziójával. Az igazság súlya persze mindig nehezebb lesz bármilyen körmönfont képmutatás pille súlyánál, hiszen a hazugság alapvetően fikció, az Igazság pedig maga a Valóság, és ebből a valóságból születtél te is, akárhogy is tagadja ezt az ember.
A Szerelem a legnagyobb Igazság a Földön, szinte objektív valóságunk, hiszen ki kérdőjelené meg azt, amikor szívében szerelmes dallamok születnek, amikor a szerelem a gyökereiddel együtt kihúz a földből, hogy aztán úgy ültessen vissza ismét Gaia Földanya termékeny talajába, hogy valódi Cél született a lelkedben, hogy csak Szeretni érdemes.
Minden más időhúzás, amelytől valóban gyökértelenné és céltalanná válhatunk, tehát nem keresned kell az igazságot a kapcsolatodban, hanem csak megélned azt aki Vagy, és akkor az Igazság is ott lesz a kapcsolatban, és hogy ez milyen következményekkel jár a külvilágban, az már mellékes, hiszen a változás meg fog történni megalkuvás nélkül, hiába is próbálnád húzni az időt tudatalatti reakciókkal és ellenkezésekkel.
A hazugságban az a rossz hogy egyoldalú, hiszen csak annak ad ideiglenesen megnyugvást, akitől az elindult, viszont párod szívében azonnal jogos kétely születik, és így mérgeződik tovább minden egyes napunk, amíg a szövődmények végzetesek nem lesznek, ráadásul a hazugságok véget is érnek egyszer, hiszen fikciók. Az Igazság viszont egészen más, mert minden irányban és dimenzióban hat, és persze a maga fényével, vagyis nekem is jó lesz, és neked is, és minden egyes létezőnek ebben az Univerzumban, és ennek az igazság gyöngyfüzérnek sehol nem találod a végét, Hiszen ez maga a Teremtés.
Valójában hazugságok csak azért léteznek, hogy értékelni tudjuk az Igazságot, hiszen érezzük milyen szerelem nélkül szeretni, milyen álarcok mögé bújva élni, és erre ösztönösen keresni kezded a visszautat önmagadhoz és a szeretethez, vagyis az Igazsághoz, de Együtt végül megtalálhatjátok, és akkor bármivé is válik a kapcsolatotok, abban tisztaság és szeretet lesz.
Gabryel