Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A tiszta vágy soha nem hazudik

A vonzódásnak több fajtája van, hiszen nem csak a test, hanem a lélek is részt vesz ebben, ahogy vonzza magához a hozzá passzoló lelket.
Van aki csak lélekből szereti az ismerkedést elindítani, és figyeli a szívében megrezdülő húrokat, és ha ezek megpendülnek, akkor ő is lángba borul. Ha szerencséje van, akkor a másik is így érez, és megtörténik a lélekkapcsolódás. Ezután beindulnak az ösztönök és a test vágyai, amelyek ha nincsenek leblokkolva, akkor aktivizálódnak, és ott is beindul az energiaáramlás és energiacsere, hogy a szerelem teljesség érzést adjon, és ne csak érzelmi hullámvasútozzunk.
Van aki viszont a test felől közelít a másikhoz, figyeli az ösztöneit, és ha vágy gerjed benne a másik iránt, akkor azt egy jelnek veszi hogy megtalálta a nagy őt. Ezek a vágyak persze könnyen becsaphatnak, mert ezek még az alsóbb csakrák vágyai, amelyekből sokszor hiányzik a lélek és a tudatosság. Pedig ha ez a testi vágy tiszta, és nem a felhalmozott múltad törmelékeinek és karmikus köreinek a maradványai, akkor nagyon is jó iránytű lehet a párválasztásban. Mert a test nem választódik el a lélektől, hanem oda-vissza hatnak egymásra; tehát a lélekben történt folyamatok ugyanúgy megtörténnek a test szintjén is, ahogy a test folyamatai visszahatnak a lélek állapotára.
Tehát amikor a másik testére vágysz úgy igazán és őszintén, akkor a lényére is vágysz egyben, hiszen a testben ott van a lélek esszenciája, ahogy minden sejt átitatódik ezzel az egyedi lélek energiával és az Isteni önvaló minőségeivel. Ezt az összetett folyamatot úgy éled meg a maga egyszerűségében, hogy őrülten vágysz a másikra, és a kémia beindul köztetek megállíthatatlanul. Szóval lehet hogy igaza van a vágyadnak, és nem biztos hogy egy legyintéssel el tudod intézni az egészet: biztos csak az ösztöneid játszottak veled gonosz játékot. Hanem egyszerűen a lelked rá talált valakire, egy másik hozzád passzoló lélekre, akit egyenlőre csak a test szintjén tudsz befogadni és érzékelni, mert a felsőbb csakráid még zárva vannak, egyszerűen nem működik még az intuíciód megfelelően.
Ritka az ilyen tiszta vágy, a múlt mocskai nélkül, miközben azért a szívedet is nyitva kell tartanod bizonyos szinten, az nem lehet bezárva teljesen, mert akkor tényleg csak a test vágyainak a rabja vagy, és leszel a későbbiekben is. Az ilyen tiszta ösztönvágy és energia nagyon hamar feljebb kúszik a felsőbb csakrákba, és a kundalíni kígyó már nem csak az alsóbb csakráidat aktivizálja és éleszti föl, hanem a szíveden át a felsőbb csakráidat is; így lesz a szerelemből megvilágosodás, e folyamat végén.
A legoptimálisabb ha minden szinten ismerkedtek, és bevonjátok a testet és lelket egyaránt a folyamatba, hiszen nem tudtok eltévedni ebben; akár a testen, akár a lelken keresztül, de előbb-utóbb úgyis találkoztok a másikkal és megízlelitek az igaz önvalóját.

Gabryel

blog.png