Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


~

A Szerelem első lépése a belső manifesztáció

Kincseket rejtett el benned a Teremtő, de azokra neked kell rátalálnod Önmagadban, mert azok rád lettek bízva, hogy jól bánj velük.
És ahogy elkezdtem jól bánni magammal, társakat is kaptam a küldetésem mellé, és persze Szívem kiegészülését a Szerelemben, a Lelkem tükrének emberi manifesztációját.
Mert a Szerelem egy belső küldetés, egy belső manifesztáció, és csak ezután jöhet a fizikai megvalósulás katarzisa.
Szívem szenvedélyesen izzó tüzében csak őt láttam magam előtt, mert a Lélek megalkuvás nélkül tárja eléd a vágyaidat, és én hagytam hogy a valódi sorsom megváltoztasson, hogy a nekem szánt Élet belém töltődjön minden szépségével és árnyoldalával együtt.
Bár a világ dualitása minket is ketté szakított, és külön utakon kellett újra visszatalálnunk egymáshoz, de a Lelkünk Egységre vágyott, hiszen őt mindig is a kiegészülés vágya hajtja, és így tudsz aztán a polaritások világában is egyensúlyra és harmóniára lelni.
Így találtunk mi is egymásra, hiszen a dualitás játéka egymáshoz sodort minket menthetetlenül, ahogy kerestük a Valódi kiegészülést a másik felünkkel, ahogy kerestük Lelkünk hangját egy másik Lélekben, és ahogy végül visszhangozni hallottuk szívünk dallamát egy másik szerelmes Szív által.
Az elme korlátai és hitrendszerei pillanatokat alatt összeomlottak, és mindent betöltött a Szív szava és energiája. És pontosan elég, ha csak ezeket a Lélekből jövő döntéseket és tetteket váltod valóra, mert csak ezekben lesz energia és teremtőerő.
A Szerelemből és Szívből hozott legapróbbnak tűnő döntések is világokat mozgatnak meg, ezzel szemben csak az elmével meghozott döntések, amelyekben nincs nyoma a Léleknek, ott nem történik valódi fejlődés és változás, csak száraz információgyűjtés, az öröm elérésének lehetősége nélkül.

Gabryel

~

anime-love-art-beautiful-couple-favim.com-851196.jpg