Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bízd rá magad Lelked bölcsességére

Először is fogadd el a helyzetet, bármiben is vagy Éppen. Fogadd el a gondolatok illúzióit is, hogy igen ott vannak és nem ez a Valóság. Mert vannak dolgok, amiket nem lehet elkerülni semmilyen szent mantrával és Isteni guruk segítségével sem, hiszen a tapasztalás lényege pont az, hogy Te éled át az életet, és válsz általa éretté és tudatossá.
Ha meg van az elfogadás, és tisztán felismerted mit kell tenned, vagyis mi az ami a Lelkedből jön, és nem az egód tévképzetei ragadtak magukkal megint, akkor elindulhatsz a tettek irányába megalkuvás nélkül. Közben tudatosítsd azt is, hogy az ilyen tettek a szívedből jönnek, tehát egy Szent Cselekvéssé válik az életed, amely soha nem rombolhat Téged vagy másokat, és nem teremtesz újabb karma köröket sem vele, hanem inkább befejezel minden befejezetlen ügyet és karmát, és minden árnyékot a Fénybe emelsz.
Az elfogadás nem azt jelenti, hogy elengeded Lelked igazságát, hanem csak a Pillanatot fogadod el olyannak, amilyen. Legbelül a dolgok változatlanul maradnak, mert soha senki nem kérhet az álmaid feladására, és arra sem hogy önmagad ellen fordulj. Csak figyelj a Pillanatra, mert a lehetőség mindig eljön mindenkinek, hogy a Lélekben őrzött Isteni célok és értékek a felszínre jöhessenek, és boldogságot teremtsenek.
Az elfogadás nem azt jelenti, hogy élvezed azt, amit igazából nem szeretsz csinálni, hanem elfogadod hogy vannak dolgok, amik nem neked való tevékenységek, és miután ez békére talált benned az elfogadás által, nem teszed meg amit nem akarsz, és megteszed amit a lelked akar, minden feszültség nélkül.
A Szerelem nem azt jelenti, hogy le kell nyelned bármit is, amit a párod kénye kedve szerint letolna a torkodon, hanem hogy Szereted Őt Isteni mivoltában, de az egóját ugyanúgy felismered, és nem veszel részt az ego játékaiban és drámáiban, hanem csak akkor szólalsz meg, amikor a Lelked is szólni akar, és csak akkor állsz ki Önmagadért, amikor a Szíved is azt súgja feléd, de akkor viszont megalkuvás nélkül, Harag és félelem nélkül, a Szent Cselekvésben elveszve, a Teremtő által ihletve, és minden megoldódik.
Ne az elméddel egyensúlyozz a mérlegen hogy mit tegyél, mert az megint csak zsákutca lesz, és csak karmát teremtesz magadnak, hanem add át a Lelkednek a Döntést, hogy ő hozza meg. Bármilyen fura vagy idegen sugallatokat is kapsz tőle, csak tedd meg, és akkor a megoldás is kirajzolja magát előtted, bármekkora sötétségben is vagy. Az ilyen utat Szeretet övezi mindig, mert csak a Szeretetre mondasz Igent, és így válsz Igaz Emberré.

Gabryel

nevtelen.png