A Szív erejével a Hit megtapasztalásáig
Mint egy sötét alagút, mely végén ott világít a fény, és befogad ha nem félsz tovább menni az egyre szűkölő hely ellenére sem, és kiállod a sötétség minden próbáját és kísértését, és ahogy eléred a Fény küszöbét, új utak és alagutak nyílnak felfelé. Ez a Hit.
Vagyis az Igazi hitet nem találod meg papíron leírva és hangzatos szavakba csomagolva, hiszen ezek a bajban nem segítenek, ide valami egészen más kell, valami olyasmi, amit senki és semmi nem tud elvenni, és amit bármikor fel tudsz éleszteni magadban. És ez a Szív ereje és Igazsága, amely valóban nem elveszíthető, és bármikor feléleszthető a legnagyobb erővel és intenzitással, és ez csak rajtad múlik, hogy élsz-e ennek erejével és hatalmával, ahogy Jézus is tette a múltban.
Mert hogy nem volt neki varázs keze, az eszközeiről nem is beszélve, mégis csodálatos gyógyulások történtek a kezei alatt, hiszen a Szíve soha nem hagyta el őt, és annak erejével tudta véghez vinni azokat a csodának hangzó tetteket, amelyek minden emberben ott vannak, csak mi épp nem használjuk a Szívünkbe rejtett kincseket és gyógyerőt.
„Hited meggyógyított” – mondta Krisztus, és valóban a szív erejében való Hit és meggyőződés által tudott úrrá lenni a másokban megbúvó fizikai betegségeken és lelki árnyékokon, illetve a saját fájdalmán is, amely igazából a világ fájdalma volt, és azt is így tudta elviselni és a lelkében hordozni, mert volt elég Fény a szívében, és kitartása ahhoz, hogy bár nem váltotta meg a világot, de mégis egy Jelet hagyott nekünk a Kereszttel, egy nyomot a szívünkben, amely azóta is égeti és perzseli a lelket, hogy felébredünk egyszer a szívtelenségből.
Hiába keresed ennek értelmét a könyvekben és féligazságok sokaságában, mert azok nem segítenek hitedet megtalálni, és általa úrrá lenni minden fájdalmon és megpróbáltatáson. Ehhez sokszor egy szituáció kell az embernek, egy igazi krisztusi hitpróba, amikor is térdre esel a kereszttel és senki nem segít, viszont ilyenkor nyílik ki egy ajtó a lélek és a szív világába, hogy onnan gyűjts erőt felállni a kereszttel, és tovább menni minden fájdalom ellenére is, és ha sikerül, akkor minden akadály szertefoszlik.
Minden fájdalom egy kereszt a hátadon, és ha elutasítod annak lehetőségét hogy befelé fordulj, és becsapod az ajtót a szív előtt, akkor addig fogsz megrogyni fájdalmad alatt, amíg át nem töröd a falat a szívhez, és gyűjtesz onnan erőt és képességet felállni, hiszen Hited is csak így tarthat ki a megoldásig, minden más eszköz kihullik a kezeidből.
Az élethez valódi, belülről megélt Hit kell, mert nélküle az alagútban ragadhatunk, és elfogadjuk otthonunknak ezt a sötét helyet, de ha újraélesztjük a Belső szikrát, akkor a Fény mindenen át fog világítani, bárhol is legyünk, és hívni fog magához megállíthatatlanul.
Gabryel