Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                                       A Lélek tisztaságában

A tiszta szívből és igaz szeretetből élő embert egy csodálatos Isteni fény veszi körül, amit csak azok érzékelhetnek, akik a lelkükből élnek meg minden percet. Az ilyen ember hite és önbizalma nem az egójából táplálkozik, hanem a lelkéből áradó szeretetből, és az Isteni igazságból. Tudja hogy minden egyes döntése és véleménye, ebből az igazságból és szeretetből születik.
Mert ami tiszta lélekkel születik, csak az lesz Igazi, és csak az hoz igazi boldogságot. Minden ember más lélek szinten van, és sokan ezért nem értik meg egymást, és azt ami az ember lelkében van. Csak tedd azt minden helyzetben, amit a Lelked tiszta szeretettel és szándékkal akar, áraszd a szeretetet mint Isten fényét, s tudd hogy minden embert csak annyira érint meg, amennyire nyitott a szíve.
És végül meg fogod találni azt az embert is, akinek kezében a Lelked Fénye viszonzásra lel.

Henriel

blog.png