A Lélek Igazságában
Gyűjtheted az élményeket és a trófeákat, de nem leszel közelebb Önmagadhoz, mert azt nem kinn kell keresni, hanem Belül találod a Lelkedet, ahová nem kísérhetnek el az élményeid és a gondolataid.
Éld meg amit az élet ad, de mindig a legnagyobb Tudatossággal, aki mindig tudja mire mond igent és nemet, és különbséget tud tenni Igazság és hazugság között, illúzió és Valóság között. Mert az élmények erre mindenképpen jók, hogy az Önértékelésed kialakuljon, és hogy el tudd választani a hamisat az Igaztól, hogy melyek az Örök értékek, hiszen a hamis ideálok elvesztik csillogásukat és értelmüket az életedben.
Ezután nem elég csak tudnod ezeket, mint hasznos információ halmazt, hanem meg is kell őket cselekedned, van hogy a halk némaság végtelen erejével, és van hogy az Isteni Szó megalkuvást nem tűrő oroszlán üvöltésével, csak amíg az Isteni Rend helyre nem áll, se többet se kevesebbet, ego és megingás nélkül, és csak engedni hogy a Lelked tegyen rendet, és az egót a világgal együtt pihenőre küldeni egy kicsit.
Ha belülre figyelsz és onnan cselekszel, egyszerűen nem tudsz eltévedni, mert a Szív iránytűje mindig azt az utat mutatja, amerre a legjobb valóságod van, és ahol Örök értékekre lelhetsz. Ilyen érték a Szerelem is, amely soha nem fakul meg a Szívedben, csak érzékenynek kell lenned rá, és követni minden sugallatát. Járj nyitott szemmel a külvilágban is, amennyire csak tudsz, de ne köss semmilyen érzelmi tartalmat az élmények mögé, mert ezekből szoktak a hitrendszerek és minták kialakulni, hanem inkább bontsd le mindegyiket, hogy csak Lelked pőre tisztaságában Élhess. Így a Szerelem számodra simán csak az lesz Ami, Végtelen felfedezőút és Örömforrás, kaland és Örök misztérium, mert ez a Szerelem. De ha neked még vannak fogalmi rendszereid a Szerelemhez párosítva, akkor lehet neked csak a Drámát jelenti, valaki másnak pedig a háborúskodást, egy másik embernek meg pedig a birtoklást.
Tisztíts le minden sallangot a Lelkedről, hogy Valódi és Kielégítő Szerelemben élhess, ahol minden csillogás Igazi, mert szemeink tükrében is igazi Tűz lobog, amely bevilágítja a legsötétebb éjszakákat is.
Gabryel