Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Lélek bibliája

Az írott vallási tanok és elméletek összessége megfelelően működik, ha azt akkor használják amikor kell, és időben el tudja az ember engedni, vagy akár felül tudja írni azokat önmagában és a külvilágban is, ha a fejlődése ezt kívánja meg tőle.
Ezeket akkor is meg kell tenni, ha más külső erő ellenezné ezeket, hiszen jogod van a hitedben szabadnak lenni, és olyan vezérelvek és elméletek által élni, amelyek különböznek mindenkiétől, illetve amelyek sehol sem találhatók meg írásos formában, mint például a Lelked örök forrásából táplálkozni és tudatosodni.
Aki csak az írott szent írásokra esküszik, annak szembe kell néznie azzal a várható hátránnyal, hogy lesznek majd az életében olyan szituációk, amelyekre nincs paragrafus vagy hit tétel, de az élet viszont ugyanúgy választ fog várni tőle, hiszen az élet végtelen tágulás és fejlődés, és mindig van egy lépcsőfok felfelé, vagy valamilyen új irányba, ezt hívjuk örökkévalóságnak, vagy öröklétnek. Használd az írásokat inspirációként, de ne zárj be minden kaput az új ötletek és sugallatok elől, mert akkor a könyv fog helyetted élni, és mivel az írott szó önmagában nem dinamikus, hanem csak azt tudja nyújtani, amit akkor és ott az írója kigondolt és papírra vetett, ezért hamar zsákutcában találhatod magad, hiszen az élet folyton változik és fejlődik, és neked is követned kell ezt a ritmust, egy helyben szobrozni csak rövid ideig lehetséges.
A másik csapda az írott szónál az az aspektus, hogy sokszor csak védekezésképpen használjuk őket valami elől, mert nem tudunk nyíltan konfrontálódni a való világban, ha valaki megbánt vagy átver minket, és inkább elmorzsolunk egy szent imát, mint hogy tisztességesen és őszinte nyíltsággal rendezzünk egy szituációt, természetesen a valódi megoldás és szeretet vezérelvét soha sem feledve. A felelősséget is könnyen átháríthatjuk a könyv írója vagy tanítója felé, mert könnyebb szent szövegekkel takarózni, mint lerántani a leplet a hazugságokról, és életté tenni a tanításokat, hogy nem csak a gondolataidban tudsz képviselni egy ideát, hanem ez a tetteidben is megmutatkozik megalkuvás nélkül.
Ha már nem tud többet adni egy elmélet vagy filozófia, akkor ott a Lelked, amelyet bármikor elővehetsz, és amely tűhegynyi pontossággal megadhat minden választ, amire a könyveknek talán még értelmezése sincsen. Itt nincsenek szűk folyosók és számozott szabályok, hogy miket lépj, hanem a lelkeden keresztül rábízod magad a Teremtő egyetemes bölcsességére, és kiválasztod a végtelen megoldási opció közül a neked valót, mert ezt is megteheted a szabad akaratod által, és aztán végrehajtod.

Gabryel

flying-prayer-papers-tibetans-sitting-on-green-hill-2007-copy.jpg