A legnagyobb ellenségekkel vakon küzdünk meg
Néha csak sötétben tapogatózunk, mert fizikai szemmel nem mindig láthatóak a problémák és a szenvedések okai, azok belülről emésztenek minket, éppen ezért csak belülről lehet változtatni rajtuk, és nem külső ellenségek keresése által.
A legnagyobb harcművészek sem az erejükkel, hanem a belső tudásukkal és bölcsességükkel, amely aztán kifelé is sugárzik, azzal győznek le minden látszólagos külső, és belső ellenfelet is, de mivel a lelkükben már győztek, tehát legyőzték önmagukat, éppen ezért a külső ellenség általában meg sem jelenik már nekik, hiszen ami bent van, az lesz kint is.
Tehát nem kell megijedni ha nem látod a fizikai síkon a bajok eredetét, hiszen itt mindenki vakon kell közlekedik, viszont ha a belső látásodat megnyitod, akkor új látásmódot kapsz az életedhez, amelyben feltárulhatnak az okok és az Isteni sorsod, hogy mi az amiért érdemes küzdeni, és hol kell túlnőni önmagadon és az elavult hitrendszereiden.
Néha elkap egy érzés valakiről, jöhetnek energiák érzelmi és szellemi szinten, és ilyenkor derül ki, hogy képes leszel-e megküzdeni velük, vagy hagyod sodortatni magad külső hatásokra, mert hatott valaki a lelkedre, megpróbálta valaki manipulálni az érzéseidet és vágyaidat, de ha nemet mondasz ezekre megalkuvás nélkül, akkor azt senki nem tudja felülírni már, mert döntöttél a Fényed és a szabadságod mellett.
Ha megtanulod jól mozgatni az energiákat magadban, az a testedre is kiváló hatással lesz, hiszen a belső ellenség a testet is megviseli és végül legyőzi, hiába tömöd magadba a bogyókat, azok a lelkedre nem fognak hatni, arra csak te vagy képes, hogy a saját belsődet meggyógyítsd, hogy te legyél a gyógyír szíved sebeire és csalódásaira. A Fény Harcosának erre is képesnek kell lennie, különben a külső győzelem csak ideiglenes lesz a belső győzelem nélkül.
Ehhez kell a legnagyobb bátorság, megnyitni érzéseinket a fájdalomnak és az előző életek csalódásainak, hiszen mindenki hozza ezeket magával, és ilyenkor kell úrrá lenned a feszültségeiden, és megküzdeni önmagadért, a Fényedért és a szabadságodért. Akinek ez sikerül, az a külvilágban is vonzani fogja a Fényt, a Szabadságot és az építő kapcsolatokat.
Gabryel