Csak ami a tiéd, azt tudod tovább adni
Vedd el és add tovább, aztán újra vedd el, és újra add tovább.
Ez az adásról és kapásról szól, hogy mennyire tudunk elfogadni és magunkhoz venni képességeket és az élet ajándékait, hogy aztán ezeket jó szívvel és a bőség állapotának hálaérzésével tovább adhassuk.
Hiszen csak így lehet adni, ha neked már van, ha először boldoggá tetted saját magad, mindezt bűntudat és megbánás nélkül. De miért is lenne benned megbánás ha őszintén boldog vagy, ha egy kicsit behabzsoltad magad az életből, vagy akár tudásból; néha ezt is meg kell élnie az embernek, hogy a pohár tele van csordultig, és egy cseppel sem akarsz kevesebbet. Ebből az állapotból aztán spontán jön a kiáradás igénye, a megosztás öröme és izgalma; szinte visszafogni se tudnád magad, hogy ne oszd meg a tudásodat és bármit, amiből neked nagyon sok van már, talán több is mint elég. Mindennek egy természetes folyamatként kellene működnie az emberben, hogy aki adja, és aki elveszi; mindketten jól lakjanak, és elégedettek legyenek önmagukkal.
De mi van ha fordítva csináljuk, és először csak adnánk, mindegy hogy van-e mit, vagy hogy mi boldogok vagyunk-e, csak az számít hogy jót teszünk másokkal, aztán mehetünk a mennybe. De így igazából sehova nem jutunk, hiszen üres edényből akarunk adni másoknak, és bár mi azt hisszük tele van minden jóval a tenyerünk, de valójában semmink nincs. Amíg nem töltöd meg a saját edényed, addig csak az üresség visszhangzó kopogása fog hallatszani az edényedből, és persze az életedből, és bár az egoáldozat megtörténik az égiek örömére, mert képes vagy adni önzetlenül és feltétel nélkül, feláldozva a saját örömeid és vágyaid minden szikráját, csak épp a te gyomrod marad üres, csak te nem harapsz bele soha a tortába, az élet ajándékaiba.
Nem önzőség élvezni az életet, elvenni ami a tiéd, amire szükséged van, amire nagyon vágsz; persze ha mindez fösvénnyé és valóban önzővé tesz, akkor az a te bukásod, és nem a vágyak tehetnek róla, nem az anyagi javak vakító csillogása, hanem az egód csillapíthatatlan éhsége.
Gyakran hivatkozunk Jézus életére, hogy milyen önzetlen és adakozó volt, feltétel nélkül szeretett mindent és mindenkit. És ez az adás és szeretet mind valódi volt tőle, csak hogy idáig el kell jutni, amely neki Istenemberként és aktívan működő 12 DNS szállal talán nem is volt olyan nehéz, hiszen ezt alapvetően is magában hordozta. Számára nem volt kérdés hogy szeretni kell önmagad, a benned élő Istent, hogy a boldogság bárhol és bármikor lehetséges; még a Kereszten is, mert tudod hogy küldetésben vagy, hogy az Úr vigyáz rád szüntelen, sőt a szíved is a Teremtő Forrás ritmusára dobog, amelytől soha nem tudsz elszakadni. Épp ezért erőltetett az ő életét a tiéddel összevetni, mert más gyökerekkel indulunk, de a célunk ugyanaz, illetve a szeretet is mindig szeretet marad, bármilyen álruhát is öltsön magára.
Gabryel
