Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az egyetlen dolgod Természetesnek Lenni

Az ember azt veszi természetesnek, ami nem az, és ami pedig születésétől fogva járna, mint például a szabadság és az önmegvalósítás lehetősége, ezeket elérhetetlen álomnak tekinti, mert a külső hatások elidegenítettek minket az önvalónktól és a belső világunk felfedezésétől.
Az nem természetes és az Isteni énedből származó attitűdök, hogy nem hiszel önmagadban, hogy úgy érzed bármi és bárki is korlátozhat a szabadságodban, hogy nem valósíthatod meg önmagad a legmagasabb szinten, hogy nincs számodra tovább fejlődési lehetőség, akár a világban betöltött szerepeidet illetően, akár a lelki világod beteljesedésében.
Pedig ezek a legtermészetesebb és Isteni önvalónkból eredő tulajdonságok és lehetőségek, amelyekre mindössze emlékeznünk kell és hagyni hogy megvalósítsák önmagukat, anélkül hogy erőlködnénk, vagy hogy az egónkat akarnánk tovább fényezni és duzzasztani. Mivel hogy ezek a képességek és potenciálok, amelyek minden emberben ott csörgedeznek, nem az egó kielégítésére és a hatalomvágyunk kiélésére szolgálnak, hanem hogy a legteljesebb szinten és a legmagasabb rezgésben élhessünk itt az anyagban, anélkül hogy egy fűszálnak is baja esne, hiszen a Lélek sem önmagának, sem másoknak nem tud ártani, mivel az nem természetes attitűd.
Amint az ember megpróbálja ezeket a potenciálokat valósággá tenni, persze azonnal a felszínre törnek az előző életekből származó kondicionálások és hitrendszerek, és az ezek által szerzett lelki és testi sérüléseink és félelmeink. Ilyenkor kell tovább haladni ezen az úton a természetesség felé, akkor is ha fáj, akkor is ha a félelmek illúziója olyan erős, hogy szinte kézzel tapintható, és akkor egyszer csak minden félelem fel fog oldódni, illetve minden önromboló és élettagadó késztetés törlődik belőlünk.
És ez mind jogunkban áll a szabad akaratunk folytán, hiszen a Szabad Akarat a legtermészetesebb és a leginkább az emberre jellemző attitűd, hiszen Te döntöd el merre haladjon az életed, hogy feladod-e a cél előtt pár méterrel, netán tovább haladsz minden nehézség ellenére is, azzal a bizonyossággal a szívedben, hogy minden Cél elérhető és megvalósítható, és ez így Természetes.

Gabryel

water-nymphs.jpg