Az Adás és Elfogadás egyensúlyában
Adunk és Kapunk, ez egy természetes folyamat, de valamelyik minőségben mindenki egy kicsit jobb, amelyben ösztönösebbek vagyunk.
Van aki csak ad. Magából, a testéből, lelkéből és szelleméből, ha egyáltalán van még mit. Ha nincs közben befogadás, akkor ez a folyamat egysíkúvá válik, és egy idő után nem lesz mit adnia, csak a keserűségét, és végül a teljes ürességet, mert hogy kiárusítottad Önmagad, és nem maradt számodra semmi ehető, amivel neked kellett volna jól laknod. Minden kút kiapad egyszer, és ha egyszer üres lett a markod, akkor ne hidd hogy tovább osztogathatod Önmagad, mert a semmit nem tudod tovább adni, az üresnél nem tudsz üresebb lenni. Előbb-utóbb ki kell nyitnod a csapot Önmagad irányába, méghozzá úgy, ahogy eddig elosztogattad magad, pontosan olyan mohó és önzőn, mint ahogy másokon segítettél, de most magadon kell. Ráadásul egy idő után az áruid is elértéktelenednek, hiszen nincs bennük meg az örömöd és elégedettséged fénye, mert nem önszántadból és Lelkedből adtad őket, hanem csak megfelelésből és háláért cserébe, amit vagy megkapsz, vagy nem. De mivel nem volt benne a szíved és valódi tudásod az Adásban, ezért te mindenképp csalódni fogsz, akár kapsz hálát, akár nem.
A másik végletet is jól ismerjük, aki csak Elvesz, és magának gyűjt. Önző módon csak magával foglalkozik, és a saját gyarapodásával. Ő még nem tudja milyen az Adás öröme és Szív fénye, amelyben léte ugyanúgy felmagasztosulna, mintha csak magának harácsolna. Ha például a tudást gyűjtöd, akkor egy idő után elnehezülsz tőle, hanem adod azt tovább, és ahelyett hogy próbára tennéd a világban, vagy hogy segítenél kis Bolygónkon, csak a fejedben éled meg a tudást.
Aki csak magának gyűjt, és egyéni boldogságát gyarapítja, néha többet tud adni egyetlen mondatával és segítség nyújtásával, mint aki csak egyfolytában adna és segítene másokon gondolkodás nélkül. Mert egyszerűen neki van miből adnia, mivel feltöltötte magát minden tudással és egyéni vágyai beteljesülésével, és így kiüresedni sem tud. Viszont meg kell tanulnia a harácsolónak folyamatosan megosztania önmagát és tudását, hogy kincsei ki ne fakuljanak lezárt kis poros ládikájában.
A fordítottja is igaz, tehát aki megtanult adni és megosztani önmagát, az néha többet kap vissza, mit aki csak gyűjtöget, hiszen az Adás egy olyan szív öröm a kapónak, amelyből az adakozó is részesül, és neki is egyre több lesz, anélkül hogy hálát várna bármilyen tettéért. És azt is jól tudjuk már, hogy csak az a tudás válik kinccsé, amit megosztunk, tehát kincseid valódi fénye és csillogása akkor fog fel lobbanni, amikor épp megosztod őket, és arra használod, amire a Teremtőtől kaptad őket, vagyis hogy tovább add azokat a Mindenség javára.
Gabryel
