Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Angyali küldetés

A testet öltött Angyalok itt vannak közöttünk, és a Teremtőnek tett ígéretükhöz híven teszik a dolgukat, anélkül hogy bármit is elvárnának, hiszen szeretetük feltétel nélküli, és ekképp megvenni sem lehet őket semmilyen eszközzel.
Az ő jutalmuk az hogy Élnek, és a Forrás szüntelen és örök szeretetében fürödnek minden Pillanatban, mert ez a Szolgálatuk jutalma, és ez bőven elég a lelküknek és szívüknek egyaránt.
Bármit is csinálnak azzal tanítanak és ébresztenek, mert nekik nem kell indok a cselekvéshez, hanem csak követik a lelküket, amerre az Égiek szólítják, és ők ott teremnek, és világosságot hoznak.
Néha még ők sem látják az út értelmét, de nem is kell, mert a Teremtő pontosan látja az egész Tervet, és ha megteszik amit Éppen kell, akkor minden építőkocka a helyére fog kerülni, és a kozmikus Terv kibontja önmagát, és Teljessé válik az Ég akarata a Mindenségben.
Ha érzed te is magadban ezeket az inspirációkat, akkor csak csináld a dolgodat rendületlen hittel, mert az Isteni Rend közvetítője vagy, amelyet semmilyen erő nem bonthat meg.
És az a szívbéli öröm és katarzis, amit eközben érzel, azt nem lehet szavakkal leírni, ez a te Beteljesülésed a Mindenségben. És nincs az a dolog vagy haszon, amiért érdemes egy tapodtat is letérni erről az útról, mert az már nem a Te utad lenne, hanem csak az egód kábítása, amely sötétségbe fog rántani, előbb mint azt hinnéd.
Csak repülj, mert azért vannak a szárnyaid, és letörni sem tudja őket senki, mert az csak egy Hang a fejedben, amelyet bármikor figyelmen kívül hagyhatsz, igazából csak egy szárnycsapás az egész, és minden Fény lesz Újra.

Gabryel

nevtelen.png