Amikor a szeretet lágy szellőként áramlik
Szereteteddel taníts is, legyen az egyfajta útmutatás, és ne csak elhalmozd a másikat ész nélkül a törődni vágyásoddal és adakozásoddal.
Az az ember, akinek minden kívánságát teljesíteni akarod, lesed minden óhaját és legkisebb panaszát is; az egy idő után megéledhet ezzel az állapottal, és nem fogja törni magát semmiért az életben, nem akarja felfedezni a valódi Isteni sorsát, és nem akar több lenni annál, mint amilyen álbiztonságban élhet melletted.
Ez az egyensúlyról szól megint csak, hiszen minden folyamatnak van egy harmonikus ritmusa, egyfajta kozmikus egyensúlya, amely által a rend megvalósulhat égen és földön.
Nem visszafogni kell magad, nem is méricskélni a szereteted mértékét, hiszen akkor az már nem őszinte, illetve hiányozni fog az a határtalanság érzése belőled, amikor csak áramolsz szabadon a szereteteddel. Elég ha figyeled magad, ha tudatosan és éberen cselekszel; mert akkor meg fogod érezni mikor kell nemet mondanod, mikor kell elengedni a másikat, mikor kell határozottan és megalkuvás nélkül figyelmeztetni őt, vagy amikor mindent elnézel neki, mert még az igazsággal is többet ártasz, mintha csak megölelnéd és csendesen meghallgatnád.
A tudatosság nem szűkít be, hanem kinyit a valóságra és a valódi szeretetre; mert már látod tisztán, hogy mi az amire valóban vágyik a másik, hogy mit érez jelenleg a szívében, és hogy milyen lépésekkel érhetné el a saját céljait; hiszen az ő élete róla szól, és nem rólad, az ő álmai és vágyai belőle fakadnak, és nem a te meghiúsult vágyaidat kell újra élnie, vagy akár célként megvalósítania. Idővel egyre inkább el tudod engedni a hamis elvárásaidat a másikkal kapcsolatban, hogy hogyan kellene élnie, illetve hogy mit vársz ezért cserébe tőle; akár kitüntetett figyelmet, vagy több hatalmat felette stb.
A tiszta szeretet áramoltatása nem egy kéjvágy, egy szenvedélyektől túlfűtött lázas állapot; hanem mint egy lágy szellő, amely mindig körülveszi a másikat, anélkül uralni és befolyásolni akarná őt; inkább csak belélegez a másik, amit lélekből adni tudsz, és aztán járja tovább a választott útját és sorsát, ahogy a szellő sem áll egy helyben soha, hanem ő is éli tovább a maga küldetését és Isteni sorsát.
Van hogy mi vagyunk a szellő, amelyből táplálkoznak mások, de ugyanez fordítva is megtörténik; amikor is mi lélegezzük be mások éltető jelenlétét és szeretetét, és így lesz egyensúly az Univerzumban. Ez egy szabad áramlás, amelyben senki se akar többet adni, mint amennyit a lelke érez, senki se erőszakolja rá magát a másikra, senki se akar a másik helyett élni és cselekedni; hanem spontán adunk, amikor annak itt az ideje, egy csendes jelenlétben, miközben mindenki megélheti önmagát.
Gabryel
