Amíg a gyertya ég
Kutatjuk örömeinket a legsötétebb éjszakában is, mert nem emberek lennék, ha ez nem így lenne, ha csak mindenben a sötétet és sorsunk eredendő bűnét látnák, hogy egyszerűen embernek születtünk.
Néha csak a fókuszt kell átállítani és ennyi, de mi mindig másokra figyelünk, a környezetünk elvárásaira és az általuk belénk táplált rémképekre, és így persze ezeket fogjuk bevonzani. A fókusz önmagadon kell hogy legyen, és bár befogadod a körülötted lévő világot, de mindig magadból indulsz ki, hogy neked mi a jó és üdvös, és csak azokat a dolgokat teszed meg, amelyek belőled erednek. Nem berögzülések által működsz mint egy robot, hiszen aki ezeket a parancsokat beléd táplálta életeken keresztül, ki is tud majd kapcsolni könnyedén, egyszerűen kivesz az életből téged, hiszen ő általa éltél ez idáig, egy hamis én által működtél.
Az élet elénk sodorja az élményeket szüntelen, mint lehetőségeket a megváltásra és örömre, és ilyenkor derül az ki, hogy mire fókuszálunk általában, hogy sutba dobjuk apró örömeinket is, netán fejest ugrunk saját lelkünk vágyaiba és szenvedélyeibe. És tudod mi a válasz erre pontosan, mert a lélek, és tulajdonképpen az egész lényed néha könyörög egy kis szabadságért és öröm szikráért, mert még ezt sem tudjuk meg adni neki, és inkább választjuk az örömtelenség látszat biztonságát, hiszen addig is nem fogunk kilógni a társadalomból, nem fognak kiközösíteni és megbélyegezni, hogy mersz szabad lenni, és élni ahogy neked tetszik.
Néha az a kis öröm szikra és boldogság érzés, amit egy hobbid, vagy egy találkozás okoz számodra, néha ezek adják vissza az élet minden értelmét, mert ilyenkor egy rés nyílik egód páncélján, amelyen keresztül a Lélek belopózhat, és átveszi az irányítást teljességgel ha engeded. De itt nem szabad leállnod, mert amíg a gyertya ég, amíg a fények villognak, amíg a szenvedély el nem aludt, addig nem szabad abbahagyni azt a tevékenységet, hivatkozva bármilyen előző életből hozott hamis fogadalomra, hanem a tövig kell égetni a gyertyát. Mert csak ezután tud jönni valami más, egy magasabb lépcső fok, egy magasabb rezgésű öröm és tevékenység, miután megéltük azt, amit meg kellett élnünk.
És eközben persze küzdeni is megtanulunk, a külvilág nyomásával, a belénk táplált hamis mintákkal, és így nem csak az örömeinket szabadíthatjuk ki a kalitkából, hanem az egész lényünket is, rálépve a valódi fejlődés ösvényére. Hiszen fejlődni csak szabadságban és örömben lehet.
Gabryel
