Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                                                A Tisztelet

Az emberek vágynak az igazi értékekre, de mégsem eszerint cselekszenek, és nem ezt árasztják magukból.
Az egyik legfontosabb érték a tisztelet, amely az élet minden pillanatában ott kell hogy lakozzon a szívünkben. Cselekedeteinket és szavainkat mind tisztelet kell hogy átsugározza.
Elsőként tiszteld önmagadat, de ne egóból, hanem lélekből, mert csak az lesz valódi. Sose félj kiállni önmagadért, és azért amit gondolsz vagy képviselsz.
Mindenkinek mást jelent a tisztelet, és másképpen éli meg, úgy mint a szeretetet, hiszen a lélek érzékenysége dönti el mindkettőt. Ami az egyik embernek tiszteletlen, a másik nem érzi annak.
Ha egy párkapcsolaton belül mindketten tisztelettel viszonyulnak egymáshoz, elfogadják egymás értékrendjét, és hagyják egymást kibontakozni és megélni vágyaikat, sőt támogatni is benne, akkor az megadja a harmóniát a kapcsolatban. Tisztelet által jobban és tisztábban megtudod ismerni a másikat.
Mert ahol tisztelet van, ott mindkét fél önmaga megélésén túl, a közös egységüket is átélhetik.

Henriel

blog.png