Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kitörés az illúziók szűkös keretéből

Ami igazán fontos, abban szabad vagy, de mások életét nem tudod befolyásolni, és nem is kell. Nem élhetsz mások elvárásai szerint, mert az már nem a te életed lenne, és elvesznél az értelmetlen megfelelésben olyan embereknek, akik önmagukkal sincsenek tisztában, sem az alapvető lelki minőségeikben, sem a létük célját illetően.
A politikusok módszerét használják az ilyen létezők, azáltal hogy megszabják miben kell hinned, mik az erkölcs szabályai mind lelki, mind spirituális szinten, és ha nem tudod önmagad beilleszteni a jól felépített világképükbe, akkor erkölcstelen vagy, és nem méltó az életre sem. Próbálnak szűkös kereteket szabni köréd, ami éppen az érdeküket szolgálja, és az sem árt ha minél kevesebbet kérdezel, és csak olyan fejlődést engednek meg neked, amivel nem haladod túl őket, hogy így kordában és irányítás alatt tarthassanak téged. De meddig?
És mindezeket persze a szeretet és fény álruhájába öltöztetik, hiszen valahogy el kell hinned azt, hogy neked jó függőségben élni, és a saját alapvető igényeidet alárendelni mások illúzió hatalomvágyának. Ilyen alapvető igények a szabadság, a szabad akarat, és a korlátlan fejlődés lehetősége és ténye. Sok ilyen vallás és hitrendszer működik a világban, de csak addig, amíg nem jön a generáció váltás, és felváltja a régit az új, tisztelve persze a múlt hagyományait.
Ha mindig elhiszed amit mások mondanak, sosem akarsz majd önmagad lenni, és magasabbra törni életed hegycsúcsai felé, mert hát kényelmesebb hangzatos hitrendszerek és vallások mögé bújni. Csak éppen az egyéniségedet is elbújtatod eközben, a saját vágyaidat és a boldogsághoz való Isteni Jogodat. Viszont boldog soha nem lehetsz függőségben.
Csak figyelj éberen és észreveheted, ahogy akik gépiesen és fennhangon kántálják az elveiket, és próbálják megtanítani mi a tisztaság és az erkölcs fénye, ők azok, akik leginkább megsértik az Isteni törvényeket és elveket, hiszen a Teremtő senkinek sem kántál, és főleg nem szorít bele erőszakkal egy szűkös hitrendszerbe és közösségbe. Ha érzékeny vagy, akkor itt szokott megtörni a jóság illúziója, akár az önmagadról vélt jóságról, akár mások jótéteményeiről. Néha kiábrándító a valósága, viszont nem is tud hatni rád már semmilyen mágia és manipuláció, mert tisztán látsz.
Használj fel minden Tudást amivel az ég megajándékoz, hiszen a Tudás csak is a Teremtőé, és mi csak eszközei lehetünk ennek, azzal senki nem rendelkezhet egymaga. Ha érzed hogy túlnősz a jelen állapotodon és tudásodon, lépj előre és fejlődj megalkuvás nélkül, mert senki tulajdona nem vagy, szabadság vesz körül minden irányból.

Gabryel

freedom-2880x1800-beautiful-girl-hd-8988.jpg