Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az angyalálarc mögött

Néha félre ismerünk embereket, mert nem azt mondják amit gondolnak, és soha nem tudod hányadán is állsz velük, mert mindig azt képviselik, ami éppen az érdeküket szolgálja, így bármikor felrúgják a kapcsolataikat és az eddig jól felépített hitrendszereiket. Témát váltanak minden ok nélkül, és kerülik a nyílt szembesítést és konfrontációt, mert tudják hogy ha eljön az igazság órája, akkor le kell vetniük minden hamis álarcot, és nem tudnak többé mibe és kibe kapaszkodni.
Soha nem tudod eldönteni, hogy mikor mondanak igent, és mikor nemet, mert érzed belül hogy ők sem igazán tudják mit akarnak, csak próbálják húzni az időt álgesztusokkal és kommunikációval, és folyton menekülési útvonalat keresnek az igazság és a nyílt konfrontáció elől, pedig eddig még senkinek sem sikerült elbújnia a Teremtője elől, és neki sem fog sikerülni. Szeretnek hangzatos nevek és mások által létrehozott szent szövegek és hitrendszerek mögé bújni, azt a látszatot keltve hogy az rájuk vonatkozik, és persze a naív ember ezeket be is veszi, mint ahogy sok mindent be is kajálunk a médiából áradó hamis információkon keresztül, illetve a génmanipulált ételek fogyasztása által, amelyek a kémcsöveken kívül mással még nem találkoztak.
A legnagyobb álcájuk az, amikor angyali energiákat és arcot vágnak, és minden hamisságukat cukormázzal kenik le, hogy ebből semmit se vegyél észre, és most nem a politikusokról beszélek, vagyis nem csak róluk, hanem bárkiről a környezetedből, akivel kapcsolatban nem jó érzéseid vannak, és minden olyan zavaros körülötte. Tudjátok ez olyan, mintha rózsaszínre festenél egy darázsfészket, és azt írnád rá hogy pillangóház, és ha bedőlsz a külsőnek, akkor beleteszed a kezed és szét csipkednek, de csak ha nem vagy éber és az egód irányít.
Aki a Lelkére hallgat, ő se tévedhetetlen, viszont minden sugallatot megkap a másikról, hogy ki ő és bízhat e benne, mert a Saját Lelked a legjobb iránytű, minden külső véleménytől és zajtól függetlenül. Csak Bízz már végre a Lelked Hangjában, és soha nem fognak tudni átverni és bármilyen cukormázzal megetetni, mert minden mögé látsz, és minden valódi szándékot tökéletesen beazonosítasz, és erre mindenki képes.
Valójában az ember bármilyen gonosz játékot is űz önmagával vagy másokkal, ezekre mindig Fény derül, van hogy egyből, van hogy csak jóval később, de akkor is minden lepel lehull a hamisról, és minden romboló szándék elnyeri jutalmát, mint amikor az ég felé dobsz egy követ Istent korholva, és a saját fejedre fog visszaesni a kő, méghozzá pontosan ugyanolyan erővel és energiával, mint ahogy az a kezedből elindult.

Gabryel

fb.png