Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A fontos döntéseket mindenkinek Egyedül kell meghoznia

A Létezésben nem létezik félelem, csak az ember egójában, a Valódi Szerelem pedig nem tudja mi az hogy birtokolni és rabszolgának lenni, mert a Szerelem csak szabadságban virágzik, és tud élő maradni, ez az alaptermészete.
Néha elkap minket a lelki fájdalom és blokk, és késztetést érzünk arra, hogy átadjuk az irányítást ezeknek a félelmeknek, és már csak egy lépés hiányzik ahhoz, hogy egy másik létezőnek is átadd életed irányítását, gondolván hogy majd ő segít rajtad, pedig nagy a valószínűsége, hogy rángatni fog a félelmeiden keresztül, és rabszolga leszel, attól függően hogy mire kellesz a másiknak. Na most a valóság nem ilyen elkeserítő, viszont amíg az embernek egója van, és nem tudott kellőképpen túlnőni rajta, ezekre a szituációkra minden esély megvan, és ébernek kell lenned rájuk, és cselekedni megalkuvás nélkül.
Jobb egyedül megküzdeni minden belső félelemmel és fájdalommal, hiszen csak Te tudod őket megoldani amúgy is, ráadásul szabad maradsz közben, mert vállaltad a felelősséget a saját fájdalmaidért és blokkjaidért, így hibáztatni se jut időd már senkit, illetve esélyt sem adsz annak, hogy valaki átlépje a határaidat, és elkezdjen manipulálni a kiújuló félelmeiden keresztül. Erre szokták mondani hogy Mindenki Egyedül Van, ha tetszik, ha nem. Küzdhetsz ellene, de inkább jobb kihasználni a lehetőséget az emelkedésre, és Egyedül megharcolni minden belső démonnal.
Ha van párod, ez hatványozottan érvényesül, hiszen szerelmed ismer igazán, és bár szeret meg minden, de mindkettőtöknek van egója, ha csak kicsi is, épp ezért muszály néha kijelölni a saját határaidat, és egy időre kizárni őt az aurádból és Lelkedből, főleg amikor a belső félelmeiddel küzdesz, és nem csak azért, hogy a párod aki már jól ismer, ne rángathasson a blokkjaidon keresztül, hanem mert az Élet fontos és sorsdöntő kérdéseivel mindenkinek Egyedül kell szembenéznie, és egy Szent Önlegyőzésen keresztül úrrá lenni rajtuk. Ez a Szabadságod Kulcsa.

Gabryel

nevtelen.png