Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2022 április 09. – Utazás a lelked körül

A Leszálló Holdcsomópont a Mérleg és Kígyó Feje, a Felszálló pedig a Bika és Perszeusz Csillagképekben vándorolnak jelenleg, és hoznak közelebb minket a valódi önértékelés megtalálásához, illetve hogy mindehhez mit kell el engedned a múltadból és előző életeidből; amik már nem szolgálják a lelkedet, és amibe nem tudod a szíved minden szenvedélyét belerakni és kifejezni.

A Mérleg jellegű előző életekben a külvilág felé fókuszálunk, kifelé fordulunk, tanulunk szeretni és gyűlölni; valamint az emberi kapcsolódás vágya által keressük az eggyé olvadás mennyi örömérzését és a Teremtővel való találkozást. Ha jól csinálod, akkor kinyílik a szíved és annak minden szeretete, hiszen ebben az aspektusban az adás által tudsz emelkedni; amikor is a szívedbe és a lelkedbe fogadod és olvasztod a másikat, amihez persze az elmédet és racionális énedet ki kell kapcsolnod egy időre. A másikra figyelés és az alkalmazkodás csodája is központi téma ilyenkor, amikor is az egónkat félretéve felemelhetjük a másikat a fénybe, és egyfajta békét és harmóniát teremthetünk közös erővel ebben az őrült világban.
Ez persze lustává is tehet, egy kicsit harcképtelenné, mert önmagaddal már nem biztos hogy foglalkozol; és már nem tudod és nem is akarod a jogaidat és az igazadat megvédeni és kiharcolni stb., és így nagyon könnyen áldozattá is válhatsz a szeretet álruhája mögé bújva.

Ahogy felnézünk ebből, ott vár a Bika és a Perszeusz minket az önmagadra találás és az önérvényesítés misztériumának ígéretével. Már tudod mire vágysz a másiktól, mi az amire nem, tudod mit szeretnél elengedni lelkedből, és főleg azt; hogy mivé szeretnél válni, ami igazából már nem egy újabb szerep, hanem sokkal inkább hazaérkezés egy hosszú útról és bolyongásról a külvilágban.
Itt jössz rá, hogy aki nem tudja szeretni önmagát, az mást sem tud őszintén és félelmek nélkül szeretni. Éppen ezért a Bika biztosra megy, az állandóra és a stabil értékekre, ezért is nem kint keresi először a válaszokat, hanem paradox módon az anyagon keresztül önmagában; mert ő is egy szikla akar lenni, egy szék amely megtart, egy asztal amelyen enni lehet, és egy kert, amely mindig új terméseket hoz, és amely életben is tart. Nem érdeklik túlzottan a fantáziák és az álmok, csak ha már biztonságban érzi magát, ha már megteremtette a fizikai síkon való létezés alapfeltételeit. Néha nehezen vált irányt irányt, talán görcsösen is ragaszkodik olykor; viszont nem is tudod elmozdítani önmagából, harc nélkül biztos nem, de még igazából azzal se. Még hordozza a Kos harciasságát, és kész arra, hogy az Ikrekben megossza önmagát és a teremtéseit; de csak amikor ő jónak látja, megfelelés nélkül.

Gabryel

blog.png