2019. December 13. – A Szerelem a maga képére formál
A Szaturnusz, Vénusz és a Plútó egymás mellé értek a csillagos égen, és együttállásuk a Nyilas Csillagképben izgalmas és mélyreható változásokat indíthatnak el a szerelmi életünkben, illetve kiderül, hogy azok a hitrendszerek és hagyományok, amelyekre a párkapcsolatunkat alapoztuk, azok kiállják-e a Fény próbáját; vagyis hogy minden körülmények között igazságot és fényt képviselnek.
Meg kell vizsgálnunk minden mélyen belénk ivódott hitrendszert és elméletet, amelyek a bennünk élő szerelemről szólnak, hogy azok hogyan formálták a másik nemmel való kapcsolódásunkat, a katarzisainkat, netán a harcainkat stb. Ezek lehetnek öröklött minták is, az ősök hagyatékai, vagy akár a saját téves elképzeléseink ördögi körei, amelyek a karma törvényeként visszatérnek hozzánk, hogy aztán együtt közös erővel megoldjuk őket.
A Szaturnusz csak a valódit hagyja meg bennünk, ami időtálló és örök érték, és ez fájdalmas lehet, ahogy az illúzióinkkal szembesülünk; hogy csak mi hittük annak a másikat, amivé aztán végül változtattuk is, hiszen a szintén erre járó Plútó képes minderre, hogy akár pozitív vagy negatív irányba, de megváltoztat lényegileg. Ha ez az irány építő volt, akkor az újjászületéshez vezetett, de ha csak a másikon való uralkodás és manipuláció volt a cél, akkor ezt a Szaturnusz most az arcunkba nyomja szépítés mentesen, és kiveszi az ostort a kezünkből megalkuvás nélkül, és döntés elé állít minket.
Hitre lesz szükség ezekhez a folyamatokhoz, amelyet a Nyilas Csillagkép meg is fog adni, hogy ne adjuk fel a fényért való harcot, ne ijedjünk meg a visszatérő fájdalmaktól és konfliktusoktól, hanem tudatosítva a tanításukat, vigyük végig a a karmikus köröket egészen a megváltásig.
Megváltva a kapcsolatunkat és szerelemi életünket, végül kitárhatjuk a szárnyainkat mint a Sas Csillagkép; ahol jelen esetben az egyik szárny a Férfi, a másik a Nő, és együtt repülnek fel életük legfényesebb csillagáig.
Jöhetnek paradox érzések, egyik végletből a másikba; hiszen most egyszerre rombolunk és építünk, eggyé válunk és külön válunk, szeretünk és gyűlölünk stb., attól függően, hogy hol vannak éppen hiányok és mulasztások, illetve túlzásokba esések és cukormázas illúziók. És mégis meg kell látnunk mindezek mögött a Fényt, hogy minden szituációt a Teremtés egyetemes bölcsessége mozgat, és csak hagyni kell hogy a szerelem átformáljon minket, hogy az élet megváltoztasson minket, amivé lenni szeretnénk.
Megtörténhet; hogy a Plútó az egyik pillanatban elégeti és lerombolja az összes hamis elvárásodat a másikkal kapcsolatban, miközben a Szaturnusz már építkezik is, tiszta és illúziómentes érzéseket és minőségeket építve a lényedbe, csak a valódit keresve a másikban.
Gabryel