Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2018. Október 22. – Alkalmazkodni a legnagyobb Bátorság

A Merkúr és a Jupiter jelenleg a Mérleg és Kentaurusz Csillagképekben vándorol, hogy elhozzák üzenetüket az egyensúly fontosságáról, hiszen mindenhez kell harmónia és egyfajta egység, különben a széthúzó erők csak rombolást fognak maguk után hagyni.
A Jupiter mindent felnagyít amivel interakcióba kerül, tehát a harmóniára való igényünk megnő, és ezzel együtt a felszínre jönnek az ezzel kapcsolatos blokkjaink és félelmeink is, hogy mikor nem tudunk alkalmazkodni amikor kell, illetve a lefagyásaink is előtörhetnek, mert képtelenek vagyunk cselekedni és kezdeményezni, mert megfojt a sok alkalmazkodás, és valahogy mindig hátrébb sorolod magad a fontossági sorrendben, és ettől jónak hiszed magad. Pedig a jóság és az önmegvalósítás nem keresztezi egymás útját, sőt kiegészítik egymást, hiszen ha jó tudsz lenni önmagadhoz, csak akkor tudsz másokkal is jó lenni spontán, viszont ha folyton kínzod magadat és alul értékeled, akkor csak haragot fogsz táplálni mindenki iránt, még ha látszólag segítesz is nekik.
A Merkúr kommunikálni akar rajtad keresztül, hogy fejezd ki mire van szükséged, vedd el ami kell, mert az a tiéd, különben nem lenne rá szükséged. A Mérleg tétova és hezitál néha, de most légy határozott, mint a Mérleg ellentéte a Kos, aki elveszi ami neki kell, és sajnos általában pont egy Mérlegtől veszi azt el, mert ő meg mindig mindenkihez alkalmazkodni szeretne.
Ha magasabb aspektusból nézzük a dolgot, akkor a Mérleg Csillagkép szeretni tanít, mert képes elviselni téged, nélküle csak rombolnál és pusztítanál. Éppen ezért képes az ellentétes erőket összefogni és egységre nevelni, még ha ő ettől meg is feszül vagy feláldozódik, mint Jézus a Kereszten. Bármennyire is feszíted meg őt, ő mindig mérlegelni fog, hogy neked mi a jó, a másiknak mi a jó, a világnak mi a jó, és végső soron mi vezet Egységhez és Békéhez. A Szeretetért feláldozza magát, de közben ő is beteljesül, még ha el is kell viseljen téged és az egód hatalmi játszmáit, hiszen a világ nagyrészt erről szól. A Kentaurusz ösztönerői valóban megfeszítenek és néha kifordítanak önmagadból, amikor először találkozol a vadság benned lakozó démonaival, és ezt valakinek kordában kell tartania és a jóra használni.
Csak annyi kell hogy néha mérlegelj, ettől nem késel le semmiről, hiszen mindig jön újabb vonat. Néha csak szeretni kell, ettől nem leszel gyenge, hanem legyőzhetetlen. Néha engedni kell, had rohanjon a másik ha akar, ülve is meg lehet világosodni.

Gabryel

blog.png