Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017. Május 13. – Ellentétek harcából az Egységbe

A Mars jelenleg az Ikrek és az Unikornis Csillagképekben jár, az Ikrekben Július elejéig, az Unikornisban pedig Július végéig tartózkodik és fejti ki hatását.
Ismét eljött évünk azon szakasza, amikor az ellentétek felerősödhetnek a belsőnkben, és ezáltal a külvilágban is, mert bár az Ikrek Csillagkép egy testvérpár, de mégis örökösen harcolnak és ellentétekbe feszülő próbák elé állítják egymást, hogy végül megtalálhassák az Egységet és a mozdulatlan középpontot egymás közt, amelyet az Unikornis szarva is szimbolizál, csúcsán azzal a tűhegynyi ponttal, amelyben minden ellentét és viszálykodás elcsendesül és megtalálja a maga békéjét.
Rengeteg módon meglehet élni az ellentéteket, hiszen alapvetően a polaritás világában élünk, amelyben az ellentétes erők tartják fenn és mozgatják életünket, segítve ezáltal is a fejlődésünket. Ez lehet akár a Férfi és Női energiák vetélkedése bennünk, vagy a saját fényes és sötét oldalunk felismerése és elfogadása. Talán ez utóbbi a legnehezebb a mai embernek, hogy elfogadja ő is volt bűnös valaha, ha nem most, akkor előző életeiben, illetve azt is beintegrálja, hogy ugyanolyan Fény lakozik benne, mint magában a Teremtőjében.
Ha megtanulod mozgatni és használni az árnyék énedet és a Fénnyel teli minőségeidet is, akkor indulhat be egyáltalán a teremtés, hiszen hogyan tudnál fejlődni és túlnőni az egódon, ha rá sem nézel az árnyék minőségeidre, és egész nap szobrozol egy kolostorban. Nem a kolostorral van a baj, és a meditáció sem probléma önmagában, de ha ez egy menekülés önmagad és a tetteid következményei elől, akkor már nem építő jellegű, hanem pillanatok alatt elfojtás lesz belőle, és minden életerőt elszív az ilyen hasztalan próbálkozás, ráadásul az egód sem lesz kisebb ettől, hanem csak megerősödik, azáltal hogy kihasznál téged.
Élni kell az életet, minden bűnével és örömteli katarzisával együtt, és közben elindul a fejlődésed, és teremteni is tudsz majd, mert nem Buddhának kell lenned, hanem Önmagadnak, hiszen Buddha is csak Önmaga volt, és Saját magát váltotta meg először, és nem a világot, a világnak csak ezután tudott segíteni. Menj bele az energiákba és ellentétekbe néha, mert ezt úgysem tudod elkerülni egy poláris világban, és akkor meglátod hogy semmi bajod sem lesz ettől, hanem felpezsdülsz, és közelebb kerülsz a saját Egységedhez és középpontodhoz.
A harcos kódokat hordozó lélek a harcban, az érzelem emberek a kapcsolataikban, a tudományos emberek pedig a gondolataik feszültségében fognak ellentétekre lelni, hiszen a Szív több helyet és lehetőséget követel magának a száraz logika mellé.

Gabryel

gemini___the_twins_by_bloomingrosexeniia-d54udx7.jpg