Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016. Július 04. - Amikor minden ellentét feloldódik az Egység állapotában

A Hold és a Nap misztikus tánca kezdődött az Égen, mert jelenleg együtt áll e két nemes égitestünk az Ikrek és az Unikornis Csillagképekben.
A Szerelem tánca kezdődött el, a Nap mint Férfi, és a Hold mint Nő egyesülésében. Mintha csak egy Napfogyatkozás szemtanúja lennél, ahogy a Hold lágyan belesimul a Nap sugarainak ölelésébe, és biztonságában felhagy a védekezéssel és hárítással, mert már nem fél a Nap éltető tüzétől, amely beragyogja az ő Női Lelkének mélységeit és titkait.
Mindig közelednek és távolodnak egymástól, amely a táncuk dinamizmusát adja, és ahogy nem tudnak elszakadni egymástól, úgy Eggyé olvadni sem tudnak, csak a Pillanat erejéig, és ez tartja fenn a dualitásuk vonzását és taszítását. De Most eljött a Pillanat, amikor kicsit közelebb érezhetik magukat a másikhoz, amikor megtörténhet az Eggyé olvadás misztériuma, és minden elcsendesül az Egység állapotában. A vetélkedés a végéhez közeledik közöttük, ahogy a Férfi és Nő felismeri magát a másikban, és a kiegészülés áhítatával egymásba olvadnak.
A Fej és a Szív összeolvad örökre, ahogy felismerik azt a tényt, hogy egymás nélkül nem életképesek. Hiszen a Nap tudatosságának szüksége van a Hold érzékenységére, hogy a szavak érzésekkel töltődjenek, és a száraz logika termékeny talajjá változzon az esőt hozó könnyektől. A Hold Lelkének pedig szüksége van a Nap tüzére és világosságára, hogy megtanulja kifejezni az érzéseit, és a szellem anyagával megtermékenyíthesse Őt, hiszen a Szerelmesek között minden Pillanatban megfogan valami.
Most meg tudtok állni Középen, ahogy az Unikornis szarvának a csúcsa is az Egységet szimbolizálja, azt az Egyetlen tűhegynyi pontot, amelyben minden ellentét és feszültség békére lel, vagy ahogy a Férfi és Női energiák harmóniába kerülnek bennetek, mert ebben a Középpontban már nincsen széthúzás és tánc, hanem csak a JelenPillanatba sűrűsödő Örökkévalóság, és annak spontán Békéje.

Gabryel

nevtelen.png