Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vedd észre párod rejtett Kincseit

Ha a megfelelő Társ mellett vagy, annak olyan jelei vannak, amelyek nem mindig egyértelműek és tisztán láthatóak.
Például hiába robbansz be üstökösként az Életébe, Ő attól nem fog megváltozni, mert tudja hogy Önmagáért kell hogy szeresd, és nem azért mert úgy viselkedik, ahogy azt te szeretnéd vagy elvárnád, és ez egy Jó Jel a párosotokat illetően. Az élete részévé válsz, de nem fogja a te életedet élni, mert akármennyire is Eggyé tudtok olvadni időnként, akkor is van egy külön sors és Út, amely mindenkinek a sajátja, és amelyben nem lehetnek kompromisszumok és elkalandozások. Örülj ennek, még ha néha feszültség is felüti a fejét, hiszen így mindig azt kapod a párodtól ami a Valóság, és nem fog kertelni ha problémája van veled, illetve örömét is ugyanígy szabadon és őszintén megosztja, ha azt érzi jónak.
A Lelkedért fog szeretni, ami nem azt jelenti, hogy elnéz neked bármit is, amit nem tart helyesnek vagy követendő példának, és bizony helyre fogja tenni az Egódat, hogy minél kevesebbet használd, és inkább a Léleknek Nyiss szabad teret, amelyben ő is Megfürödhet. Nem akar jobbá tenni vagy elviselhetőbbé, mert az már Nem te Lennél, hanem csak azt akarja hogy Boldog légy, hiszen Ő így szeret, ha Boldog vagy, és Önmagad vagy. És Miközben megajándékoz ezekkel a Lélek Kincsekkel a Szerelmesed, érdekes módon mégis változáson fogsz keresztül menni, anélkül hogy ugye ezt megkövetelné tőled. Ezt hívják a Szerelem varázsának, amikor a Szeretet láthatatlan erejével kikerüli az egódat a másik, és egyenesen a Szívedbe hatol vele, és te nem tudsz hadakozni ez ellen többé, hanem fel tett kezekkel megadod magad a Szerelem mindent elsöprő erejének.
Nem akar terelgetni semmilyen irányba mint a birkákat, mert Hisz benned, és tudja hogy minden meg van benned ahhoz, hogy eldöntsd mit szeretnél az Élettől, és azt meg is tudod valósítani. Inkább társul melléd a terveidben, és Együtt egymást kiegészítve meg is valósítotok bármit, ami az Álmaitokban szerepel. Mindig előre néztek a fejlődés irányába, és haladtok ezen az Úton megalkuvás nélkül, amelynek Soha nem lesz vége.

Gabryel

nevtelen.png