Tanulni egymástól
Gyűlölni csak magadat tudod egy kapcsolatban, hiszen a másik csak visszatükröz téged, hogy mennyire nem akarsz Önmagad lenni, és hagyod hogy a másik irányítson.
Tehát lényegében ilyenkor is segít a másik, hogy az légy aki Vagy, mert a szerelmesed Lelke jelet kapott az Univerzumtól, hogy a tanítómestered legyen addig, amíg nem tanulsz a fájdalmakból és korlátozásokból, és ha éber vagy ezekre a jelekre, illetve lelked hangját is meghallod már tisztán, akkor már csak cselekedned kell a Pillanatban, hogy végre felszabadíthasd magad.
Érezni fogod amikor eljön a cselekvés pillanata, mert ha megint elhúzod az időt mellébeszéléssel vagy pótcselekvéssel, akkor minden fájdalom megmarad a helyén a tudatalattidban, és változás sem történik, hogy ha pedig kapkodva rohanod le a másikat, akkor sem érsz el semmit, mert ilyenkor egózól, és az őszinte tisztázás álruhájába öltözteted az erőszakosságodat, és igazából csak bántani akarod a másikat azáltal, hogy a sebzettségedet kivetíted a másikra, mint ha Ő tehetne arról, hogy Te képtelen vagy szembenézni a saját gátlásaiddal. Az is tény, hogy nem lehet megtervezni a megfelelő pillanatot, hiszen a létezés soha nem tervezhető, az élet bizonyos szintig az, de a Lét az elme számítgatásain túl kezdődik, ahol a korlátaid is a barátoddá válnak, és szabad vagy.
Ha megbánt igazán a másik, azt érzed, vagy ha irányítani akar, és tegyük fel ez neked nem ideális állapot, de legalább eljutottál ennek tudatáig. És ebben a Pillanatban kell cselekedni, amit a lelked súg feléd, pontosan azt szót és energiát, ami a szívedet nyomja már régóta, azt kell kiadnod és megélned. Közben persze a fókuszod ne tolódjon el teljesen a másik irányába, mert ekkor megint csak a másikkal foglalkozol Önmagad helyett, és itt pont az lenne a Cél, hogy először Te szabadulj fel a blokkjaid alól minden szinten, hogy azután már csak a szeretet fénye maradhasson benned, és az üdvözült béke állapota, amelyet megoszthatsz a szerelmeseddel.
Ha ezeket megtudjátok élni őszintén, és a szeretet vezérel benneteket, akkor rengeteget tudtok tanulni egymástól, és mindig emelkedni fogtok újabb és újabb csúcsok felé, mert már készen álltok a Szerelem határtalan magaslatainak megtapasztalására.
Gabryel