Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


~

Szeretni bolondulásig

Ő volt a királynőm, lelkem szerelme égen és földön, és ezt legbelül pontosan is éreztem. Ez az érzés életeink hosszú sorában is elkísért, mert bár különböző szerepek és álarcok mögül kellett egymásra találnunk, de Szívem átlátott minden maskarán, és táplálta a tüzet bennem szüntelen.
Volt egy olyan élet, amikor valóban királynő volt szívem választottja, és élte a pompát kívül és belül. A nemesi természet lüktetett ereiben, és meghajoltak előtte az emberek tiszteletüket kifejezvén.
Én csak egy udvari Bolond voltam a királyi udvarban, akinek a királynőt kellett szórakoztatnia, és szerencsémre nem esett nehezemre, mert Lélekből jött minden poén és csínytevés, hiszen a szerelmednek örömet akarsz szerezni, ha még egy szerep által is teszed azt. A Szerelmet nem érdekli milyen álarcok mögött éled a szívedben lobogó tüzet, a lényeg hogy megéld, és boldog légy azzal az érzéssel amit kaptál. Ő is érezte azt a valamit, ami átjött a lelkemen keresztül, és amikor visszatért a külvilági csillogásból a lelke hangjához, akkor már ő sem tudta kikerülni a Szerelem hívó szavát.
Néha tükröt állítottam neki, hiszen most is kiegészítettük egymást mindenben, vagyis vele ellentétben engem nem érdekeltek a szabályok és a pompa, csak a Pillanat öröme és a váratlan meglepetések ereje, amikor mindent megtettem hogy kibillentsem őt az egójából, úgy hogy közben jól is szórakoztam. Én is megtanultam általa milyen csak lenni a világ tetején, és élvezni a szépet és jót. Tűz és Víz voltunk. Ő lágyan áramlott az "úgyis megkapok mindent” hercegnői magabiztosságával, én pedig általában keresztül húztam ezen számításait, azáltal hogy soha nem hajoltam meg előtte, hogy érezze a valódi emberi értékeket és az Isteni egyenrangúság elvét, mert hát Isten szemében valóban mindenki egyenlő, és ugyanazokat a lehetőségeket kapja az élete boldogulásához, csak épp más szerepben. És így is szeretett, mert ez a játék emelte őt, és engem is, és így jöttünk rá, hogy nem is baj hogy mások vagyunk, mert ez még élvezetesebbé teszi az életünket.
Volt hogy megelégelték az őrök a tetteim, mert nem ismerték a történetünket, és azt ami bennünk zajlik, ugyanis a Szerelem feldúl és mindent kihoz belőled, főleg ha amúgy is Bolondos az igazi természeted, a hercegnőt pedig sugárzóvá teszi és mélységet ad neki, hogy ne csak egy bábu legyen az emberek szemében, hanem egy Érző lélek, aki valóban szereti népét.
Végül visszahozatott maga mellé, ahol a helyem volt, hogy az így lopott perceinket kiélvezhessük, és persze erről mások nem tudtak, hiszen a Szerelmet csak azok érzik és látják, akik között valóban ott lobog a tűz.
Bár szerepeink voltáztak az életeink során, de a szerelmünk nem, ugyanúgy Bolondulunk egymásért.

Gabryel

~

nevtelen.png