Szeresd önmagad feltétel nélkül
A szeretetnek nincs tárgya és eszköze, amivel eltudnád érni, amely helyettesíteni tudná ezt a mindenben jelenlévő esszenciát, hiszen ebből épül fel az egész Univerzum, annak minden molekulájával együtt.
Az ember mégis esetlennek érzi magát, mint akit magára hagyott a Teremtője, és görcsösen kapaszkodik mindenbe és mindenkibe, mert nem veszi észre, hogy az amit keres, az igazából a saját lényében van, a saját létében ötvöződik a Teremtés minden csodája.
És amint erre az ember ráeszmél, többé nem akar semmit sem kivetíteni a külvilágra, többé nem keresi a megoldásokat önmagán kívül, hiszen amúgy is csak a saját tükörképével találkozna, a lelkében sebeket feltépő ürességgel és csalódásokkal, annak fizikai formájában; legyen az akár egy romboló párkapcsolat, vagy egy olyan viszony, amelyet a vágytól való függés tart életben.
Mert nem azt keressük ilyen őrülten; hogy valaki fogja a kezünket, hogy valaki simogassa a bőrünket, hogy valaki adjon bölcs tanácsokat, vagy hogy valaki vegye át a terheinket; hanem azt keressük igazából, ami Belül elveszett, amely bár mindig is ott volt, és most is ott van, de valamiért elvesztettük a hitünket és önmagunk szeretetét. Amíg ezt nem szerzed vissza és nem éled át újra, tehát önmagad feltétel nélküli szeretetét és elfogadását, addig minden tetted mögött ott lesz a fájdalom és kínzó üresség, valamilyen megmagyarázhatatlan hiány, és ezt semmilyen pótcselekvés, vagy világi csillogás sem fogja tudni csillapítani és enyhíteni.
Nem számít mi ad neked örömöt, mitől fogod szeretni magad; akkor is azt kell tenned ami örömet ad, amitől szeretni fogod magad. Megéled milyen önmagadnak lenni feltétel nélkül, és ebben nem követsz semmilyen mintát vagy külső szabályt, hanem végre hagyod a lelkedet és Isteni sorsodat áramolni és felszínre törni. Mert végül ez fog megnyitni minden kaput; amely kivezet minden szenvedésből, és bevezet az egyetlen létező valóságba, a Szeretet örökkévalóságába.
A hamis Isteneket követni ezt jelenti; nem önmagam felé haladok, egyre kevésbé szeretem önmagam és az életem, minden tettem fásulttá tesz, és persze a vágyak is csak a függőségeimet mélyítik. A hamis Isten nem egy személy vagy idea, hanem egy döntés, amelyből aztán sorsok indulnak útjára, és persze keresztezzük is szüntelenül egymás útját, hogy lámpásokként bevilágítsunk egymás életébe, hiszen a tükör is segíthet néha, vagyis ami kívülről hat rád, főleg ha a saját szemed csukva van, mert önszántadból vakságot fogadtál.
A megadás akkor történik meg; amikor átadod magad a lelkednek és a tükörnek is, bármilyen irányból is érintsen meg a Teremtő Forrás. Legyél fontos magadnak annyira, hogy ennél nem éred be kevesebbel.
Gabryel