Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szerelmed felvállalása - őszintén Szívből

Két külön világ találkozik, Te és Ő, melyek próbálnak egymásba folyni, próbálnak kialakítani egy közös univerzumot, amelyben Önmaguk lehetnek, és átélhetik a Teljes eggyé olvadás csodáját.
De ez nem mindenkivel megy természetesen, csak akivel érzed hogy kattan a zár a szíved lakatján, akivel érzed hogy testetek megnyitja magát egymásnak, illetve a szellemetek is utat talál egymáshoz, amikor Istenben találkoztok, és többé nem lesz kérdés hova tartoztok.
Az ilyen Szerelem egyesíti az Eget és a Földet Bennetek, és semmi nem fog hiányozni nektek az egó játékaiból, vagyis az oda-vissza üldözgetős drámákból, a várjak-e vagy ne dilemmájából, a szeretet számító méricskéléséből, és az álarcok állandó cserélgetéséből.
Mert akit Szeretsz, az elé oda állsz, Itt és Most, hiszen a Szív szerelme csak a Jelenben Élő és Valódi, azután szépen leveszed minden Álarcod, és tiszta szemmel és szándékkal feltárod Neki mindazt, ami Benned van, anélkül hogy a következményeken aggódnál, anélkül hogy bármit is visszafognál a szerelmedből és szeretetedből, hiszen éppen színt vallani készülsz az életedről, hogy a lelked megérett-e már a találkozásra, vajon készen állsz-e a vágyaidat valóra váltani. És ezek után sem hagyod magára a másikat, és nem fogod menekülőre, hogy azután üldözősdit játszhass vele, amelytől aztán ki fog ábrándulni belőled és a gyerekességedből, te pedig úgyszintén egyedül maradsz a játékaiddal, melyekhez kereshetsz másik áldozatot.
Erre igazán nincs szükség, hiszen ha már végre kimondtad amit a szíved érez, akkor vállald fel ezeket minden szinten, és ne menekülj a döntéseid következményeitől. Állj meg szilárdan bármi is történik, hiszen itt derül ki mennyire akarod a másikat, vagy csak megint valami egó játékot űzöl. Lehet hogy a másik még nem tudja befogadni a közeledésedet, vagy eleve nem is akarja, de te akkor is csak éld meg ami Benned van, mert az energia fel fog szabadulni belőled, és aztán kitisztul a kép, és már látni fogod a szenvedélyed átélése után, hogy mi maradt számotokra, van-e még dolgotok.
De az is lehet, hogy a szerelmét rád zúdítja Ő, és tűzviharba kerülsz, de ezen sem kell aggódnod, vagy megfutamodnod, hiszen valahol Erre vártál már mióta, hogy záporozzon rád a szerelem, és úgy igazán eláztasson, amitől felfrissülsz és kitisztulsz. A Lángok között akarsz elégni egy kicsit, amikor felperzsel az egyesülés vágya, amikor ki kell lépned a komfort zónádból, amikor Igent mondasz minden Pillanatra, amikor felvállalsz minden szembesítést, amit a másik tükröz rólad.
Csak a valódi Szív él túl egy ilyen találkozást, hiszen az egó egyből elhamvad ebben a szeretet tűzben, mert itt már nincs több múlt és jövő, csak a Most Egyetlen valósága. Csak a Szívedet hozhatod magaddal Ide, és lehet hogy Egyedül is leszel egy kicsit, de itt Csak Rád van szükség, a Teljes Önvalódra, amelyet átadhatsz majd a Szerelmednek.

Gabryel

nevtelen.png