Szabadítsd fel a kreatív energiáidat
A Szerelem inspirációt ad, de rád vár hogy ezt kibontsd, és alkoss belőle valami Egyedit, ami csak Te belőled fakad.
Szánj időt magadra, amikor alkothatsz szabadon, amikor minden feltétel adott ahhoz, hogy szárnya kapjon benned az összes olyan inspiráció, amit a Szerelmeddel tapasztaltál meg, vagy amit a világban éltél át, amikor is megnyíltak az Ég kapui, és az anyag többé már nem csak anyag volt, hanem az Istenivel átitatott szellemi képződmény.
A vágy mindig ott lesz a kreativitásra, mert ilyennek alkottak meg minket az égiek, hogy ami a Lelked mélyéről tör fel, azt meg tudd valósítani itt a világban is a teremtéseid által, mert csak így lehetsz Szabad és Önmagad, aki Önmagából teremt mindig Újat. De amíg másolsz bárkit is, maximum egy még ügyesebb és kontúrosabb másolat lehetsz, de Eredeti nem, és ha az nem vagy, akkor az Isteni is hiányozni fog belőled mindig, amivel pedig megvalósíthatnád minden Álmodat, amivel a Teremtő útra bocsátott téged, de ehhez először Önmagaddá kell válnod körülménytől függetlenül.
Miközben játszva alkotsz, ne aggódj a külvilág miatt, mert Isteni küldetésed Önmagaddá válnod az alkotásaid által, éppen ezért az Ég mindig Támogatni fog mindenben, ami ehhez szükséges, neked csak élvezned kell ezt, és áramolni a kreativitásodban.
A párod sem fogja bánni ha alkotsz valami egyedülállót a Szerelmetekről, mert abban Ő is benne lesz, és ez a gesztus erősíti az érzéseiteket egymás iránt. Az Alkotó tevékenység nem nyomja rá a bélyegét az Együtt töltött időre a pároddal, hanem még inkább felszabadultok egyénenként, egyrészt a felhalmozott kreativitás megélése és manifesztálása által, másrészt időt és teret hagytok egymásnak az Egyedüllétre, amely elengedhetetlen az Igazi Feltöltődéshez és Önelemzéshez.
Ne várj semmire ha alkotni vágyik a Lelked, ha ki kell fejezned valami Fontosat, akár szóban, akár írásban, vagy bármilyen tevékenység és alkotás által. És ezt nem az elismerésért vagy a rajtad kívülálló dolgok miatt csinálod, hanem hogy Lelked felszabadulhasson a Mindenségből reád zúduló kreatív energiától.
Gabryel