Soha ne ereszd el az Álmaidat
Csak te tudhatod mire vágysz a szerelemben, hiszen ez Rólad szól és a te Igaz vágyaidról, amelyeket soha nem kell a fiókba zárnod vagy megalkuvó pozícióba vonulnod, mert akkor soha nem fognak megvalósulni és boldogságot hozni számodra.
Nincs bevett módszer vagy terápia, amivel elérheted az álmaidat, csak éberen kell figyelned ami Benned zajlik, és a megfelelő Pillanatban cselekedni, sem előbb, sem később. Néha a türelem a válasz, ami nem tétlen várakozást jelent, hanem folyamatosan tűzben tartod az Álmodat a lelkedben, miközben furcsa és idegen helyzetekben találhatod magad, amiknek látszólag semmi köze az álmodhoz, pedig éppen ezek a kihívások készítik elő a Nagy Terv beteljesülését, és minden tudásodat is be kell vetned ilyenkor, hogy túl nőj az egódon és az illúzió problémáidon, miközben kitartóan és állhatatosan fested továbbra is szíved vágyainak festményét Lelked égboltjára.
De vannak olyan helyzetek is, amikor a várakozás és tétlenkedés inkább csak sokkal rosszabbá teszi az amúgy is lélekellenes állapotokat, és ekkor megalkuvás nélkül meg kell indulnod előre Szíved irányába célegyenesen, nincs más választás a Boldogsághoz, mert ha a visszavonulás mellett döntesz, azzal csak további értelmetlen és haszontalan terheket és fájdalmakat vennél magadra. Ezt is megteheted ugyan a szabad akaratod által, de inkább használd az Erődet mert azért van, hogy általa kigyere a vergődéseidből, és átláss az illúziókon amellyel etetne a világ, ha hagyod.
A szerelem megtalálásához nincs kiben vagy miben bíznod, mert az csak Te Benned vibrál öröktől fogva, a Te érzéseid mutatják az Utat a másikhoz, és ha követed őket rendíthetetlenül, akkor minden mozgásba fog lendülni körülötted, és az Univerzum megajándékoz mindazzal, Amiben kitartottál és cselekedtél a megfelelő időben.
Néha csak az is elég, ha a legmélyebb vágyaidról tudsz, és érzékeled őket szíved legmélyén, és az odavezető utat rábízod az Égi Vezetés örök bölcsességére, hiszen a Szerelemhez kevés okosnak lenni, kevés bátornak lenni, és a kitartás is csak bizonyos helyzetekben előrevivő, ugyanis vannak dolgok, amiket nem lehet tervezni és irányítani, és ilyen a Szerelem is. Csak meg kell adnod magad az Isteni sugallatoknak és Érzéseknek, amelyeket a szíveden keresztül érzel, és ha ezek néha homályos vagy láthatatlan helyekre vezetnek, akkor csak tudnod kell Belül, hogy ez így van Jól, és Teljes bizalommal menned kell tovább, mert a Célig vezetnek téged.
Gabryel