Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Párod a Belsőd tükre

A létezés Egyéni, akár honnan is nézed a dolgokat, mindig Önmagadhoz térsz vissza egy tapasztalás után. És ez így van jól, de amikor ez tudatossá is válik benned, hogy csak is önmagad boldogságáért vagy felelős, akkor hirtelen elengedsz mindent és mindenkit, aki nem ezt a projektet erősítette vagy támogatta, és nem azért mert önző vagy, bár a Létezés ilyen szempontból önzőnek mondható, mert amíg nem foglalkozol Csak magaddal legalább egy kicsit, addig hiába várod el ezt a külvilágtól, hiszen a világ csak a tükröd, és amennyit Te nem foglalkozol a saját Valós igényeiddel, az emberek sem fognak törődni és támogatni az Igaz vágyaidban.
A szerelem egy nagyon éles tükör ebben, ahogy a párod viselkedik veled. Ha egy kicsit fösvény veled, és nem adja ki az érzelmeit, és nem igazán érdeklődik feléd, akkor valószínű te is ennyit teszel meg a dologért, tehát te is zárva tartod a szívedet, és nem mersz belemenni az érzésekbe, aztán erre jön még az ego indokolatlan parancsai is, hogy követeld a párodtól azokat az érzéseket és törődést, amelyeket te sem tudsz megélni, és átadni a szerelmesednek.
Tehát itt is Belőlünk indul útjára minden, mert ha megtudod élni a saját érzéseidet minden mélységben, és ezeket őszintén ki is tudod fejezni a párodnak, akkor elindul valami olyan változás, amely a körülményektől és a párod reakcióitól függetlenül Neked biztosan előre lépést hoz, illetve boldogságot.
Tehát ha valóban átadod magad neki, és Ő erre ugyanúgy Őszinte szerelmével válaszol, akkor igazából annyi történt, hogy ez a szerelem eleve bennetek volt mint potenciál, és Most végre megéltétek, külön-külön is, és most együtt. Ha pedig visszautasítással válaszol a párod vagy a kiszemelted, és igazából nem tud adni neked semmit, amire szívedben vágynál, akkor végre kiderül az Igazság, és vége a mókuskeréknek és egymás ideg tépésének, és mindenki mehet tovább a maga külön útján, megköszönve ezt a tanítást és tapasztalást.
Tehát ha őszinte az, ami Benned van, és ki is tudod fejezni azt a másiknak, akkor neked Biztosan jó lesz, függetlenül a külvilág reakciójától. Ezért fontos hogy ne arra figyelj, hogy elfogadjanak, hanem hogy Önmagad légy Mindig, mert igazából ez Vagy Te, és nem tudsz más lenni, és csak ebben van Energia és lélek, amely aztán megvalósulhat. Mert ami egóból jön, annak nem sok teremtő ereje van, és csak addig tart, amíg a külvilág is táplálja ezt a saját vakságából kifolyólag.
Ahol viszont szív duruzsol, ott elindul a Valódi Teremtés akadálytalanul, mert ilyenkor együtt működsz az univerzum akaratával, és lelkedet követve valóra váltod a benned rejlő Isteni minőségeket és Életet.

Gabryel

nevtelen.png