Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lucifer, a Fényhozó

A Teremtő kedvenc gyermeke és legfényesebb angyala, Lucifer, aki a jobbján ülve minden hatalmat és szabadságot megkapott, de ez nem volt elég neki. Mert megszállta valami sötét ármány, egy kísértés kitörölhetetlen feszültsége, hogy lehetne ő még hatalmasabb, és akár a Teremtő helyébe is léphetne. És amikor már nem bírta tovább tartani magában ezt a hatalmi vágyat, lázadást indított a Teremtője ellen, keresve maga mellé hasonlóan lázadó angyalokat, hogy tervét véghez vigye; s lett így belőle bukott angyal.
Ez a történet ott él minden emberben, és játszódik le minden nap, hogy milyen döntéseket hozunk: az egónk vágyait követjük, vagy képesek vagyunk megállni a fényben, lelkünkhöz hűek maradni. Mert ha a benned szüntelenül pulzáló Fényhez vagy hű, akkor a Teremtő Forráshoz vagy hű; ezt jelenti Önmagadhoz hűnek lenni, és csak ekkor nem élsz tagadásban és hazugságban, minden más az egód törekvése. Hiszen önnön Isteni természetedet és gyökereidet nem lehet kitépni és feledni, csak a felszínen tagadni és hazudni róla.
Luciferből ördögöt csinált az ember, magát a Sátánt, pedig nem ő tesz rosszá téged, nem ő hoz rossz döntéseket helyetted, és nem ő rombolja le a fél világot a hatalmi ambícióit követve. Lucifer egy tükör, maga a Kísértés, hogy mennyire lehet még bűnbe vinni téged; amikor a haragot választod a kiengesztelődés helyett, amikor hatalomra törsz az Egység helyett, amikor háborút akarsz béke helyett, és amikor ítélkezni kívánsz a feltétel nélküli elfogadás helyett, és így tovább.
Ezek mind bennünk vannak, vagyis nem a szomszédod a hibás, nem a politika, vagy akár a személyes kapcsolataid, hanem a bennünk élő sötétség az, amely felborítja mindig a rendet. Mivel duális világban élünk, ez a fény és sötétség harca ott van mindenkiben, és csak ezen küzdelem által emelkedhetünk fel, és szabadíthatjuk ki lelkünket és életünket az árnyékerők fogságából. Aki keres, az mindenre talál megoldást, mert csak az ego szereti feladni és sajnáltatni magát, amikor hagyod Lucifert az elmédbe férkőzni, és engedsz minden kísértésnek és hamis vágynak.
Így tanulod meg végül a szabad akaratot használni: a jóra, netán a rosszra, ez már rajtad áll; senki nem tesz kívülről gonosszá vagy fénylővé téged, mert ezek mind a Saját döntéseid következményei.
Így lesz Luciferből fényhozó, aki megmutatja hol hazudsz még önmagadnak, amikor az angyali mosolyod mögé rejted a rombolási vágyad. De ha képes vagy szembenézni kendőzetlenül az egód belső szörnyével, akkor mindez fénnyé válhat benned, és eltűnik minden gyötrő feszültség és kínzó vágy, hogy másoknak árthassunk. Végül Lucifer is visszakapja a szárnyait Benned, mert Fényed legyőzte az árnyékok lehúzó örvényét.

Gabryel

blog.png