Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                                            Lélek hivatás

Bármilyen hivatást is válassz ebben az életben, mindent csak tisztán és szeretettel szabad végezni, mert amikor az Isteni igazságszolgáltatás elé kerülsz, lelked megmutatja önvalóját, és mindazt ahogyan az emberekkel viselkedtél, mindez tükörként tárul eléd, amelyben a lélek ítéletet hoz önmaga felett.
A tiszta lélek nem azt jelenti hogy naiv vagy, és nincs szellemi tudásod, hanem hogy bármilyen tudással is rendelkezel, azt tisztán éled meg és adod át az embereknek. Nem csak az a tudás és tapasztalás létezik, amit ebben az életünkben szerzünk, hanem amit előző életeinkben átéltünk és megtapasztaltunk. A tudás felelősség, és önmagában még nem jelent bölcsességet, azzá csak akkor válik, ha valaki tiszta szándékkal és lélekkel éli meg.
Az élet minden területén szükség van az új energiákra, és nagyon sok fiatal van, akik akár a tudományokban, akár a művészetekben csodákat hoznak létre az emberiség javára, spirituális képességeikkel és bölcsességükkel csak csendben tevékenykednek, és hozzák el így a tiszta energiákat és a páratlan tudásukat. Bármely területen is dolgozz, mindenhol tudsz segíteni az embereknek, és jobbá teheted a világot. A legcsodálatosabb dolog a világon, hogy segíthetsz az embereknek, és a fényküldöttek felelősségérzetével megmutathatod, hogy mindent lehet tiszta szívvel és szándékkal csinálni!
A spirituális képességek ma már veleszületett tulajdonságok a fiatal fényküldöttek számára, amit csak felelősséggel lehet használni, és bármely hivatást át lehet itatni vele.
Hiszen a spiritualitás alapja a tiszta szándék, a szeretetet, a tisztelet, az emberség, és az hogy jobbá tehetjük a világot egy magasabb tudatossággal. Minden amiben nincs szeretet, és nem tiszta szándék vezérli, az össze fog omlani mint a kártyavár.

Henriel

blog.png