Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Légy jó önmagadhoz mindhalálig

Ne akarj őrülten jó lenni, és mindenki kívánságát lesni naphosszat, mert ettől nem lesz nagyobb a fényed és a rezgésed, viszont az egódat nagyra fújhatod így, illetve végletekig kihasználhatod magad, pedig erre soha senki nem kért.
Te teremted ezeket a szituációkat, ahol éhező szájak és megmentésre váró létezők sorakoznak, hiszen minden a Mi teremtésünk, akár tetszik, akár nem, hiába is próbálnád ezen teremtéseidet másra kenni, vagy bűntudatod kelteni bennük, mert az ember csak saját magát tudja bántani és vezeklésre ítélni.
Egyetlen Jó cselekedet létezik, még pedig ami mindenki javát szolgálja, elsődlegesen a tiédet, és ezzel párhuzamosan másokét is. Minden tett amitől jól érzed magad, amitől szabadabb vagy, amiben meg tudod élni Önvalód teljességét, ezek a helyes cselekedetek, és csak így válhatsz valóban Jó emberré. Hiszen aki nem jó Önmagához, az mással sem tud az lenni, és rombolni fog mindent, először önmagát, aztán mindenki mást is.
Sok hamis hitrendszert szedtünk össze azzal kapcsolatban, mitől lesz valaki jó és erkölcsös ember, és ezek mérgezik mindennapjainkat, amíg egyszer ránk nem talál egy betegség, vagy a depresszió elkerülhetetlen tünete, mert annyit és annyiszor áldozta fel magát már az ember másokért és a világért, hogy közben elfelejtett élni és Jó lenni önmagához. Pedig minden létező csakis Önmagáért felelős, saját döntéseiért és életéért.
Most már tudod milyen jónak lenni, és ha netán a társadalom próbálna bűntudatot kelteni benned és szemrehányást tenni, akkor az nem a te problémád, hanem ők bántják még saját magukat, és próbálnak megfelelni egy olyan ideálnak, amit soha nem fognak tudni teljesíteni és véghez vinni.
Hiszen Soha nem tudsz másokon keresztül Jó lenni, és így elérni a boldogságot, mert a jóság és a boldogság Belülről ered, és nem a külső tettek által válik elérhetővé, mert az lehet csak képmutatás, amiben nincs jóság és tisztaság sem. De ha a Lelked már kinyílt és követed a parancsait, akkor az mindig Tiszta és Jó lesz, bármilyen formában is cselekszed meg őket.

Gabryel

quite-girls-with-flowers-wallpapers-2017.jpg