Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ha valakinek idegen a Lelked, nincs értelme erőltetni a kapcsolódást

A Lélektársaid azok, akikkel lélekben is kapcsolódni tudsz, és van egyfajta Otthonérzés közöttetek, amelyet nem lehet az anyag szintjén mesterségesen létrehozni.
A lélektársak sok közös életet élnek meg, amelyek akár más bolygókon vagy csillagokon is megtörténhettek, egészen különböző küldetések és életformák által. Mindenkivel meg lehet érzeni, hogy mi lehetett az a közös küldetés vagy átélés, amelyben ti ketten részt vettetek, és ezt fontos tudatosítani is, mielőtt az ember beleugrik egy Szerelembe, vagy egy közösségi csoportosulásba, ahol nem mindig egyeznek a Lélek célok és attitűdök.
Amikor ezek nem egyeznek, amely bizony gyakorta előfordul, akkor nem kell ezen aggódni vagy problémázni fölöslegesen, hanem csak el kell fogadni a tény állást, és tovább lépni a megfelelő irányba és társak felé. Mert az idegen lelkeket egymáshoz erőltetni olyan dolog, mint más nyelveken beszélő embereket össze ereszteni egy filozófiai vitára, aminek csak az lehet az eredménye, hogy senki nem fog érteni senkit, mivel más nyelvet beszélnek, így kölcsönhatásba sem tudnak lépni egymással, tehát nem jön létre semmilyen kapcsolódás a szavak szintjén. Ugyanez történik lélek szinten is, amikor a különböző sorsú és küldetésű lelkek próbálnak közös sorsot szőni, amely azért nem sikerülhet, mert egyszerűen máshová szólítja őket az Isteni sorsuk, és hát más sorshoz más képességek és alkat kell, amelyek úgy szint ki fognak ütközni a kapcsolódás során, ha ti nem lélektársak vagytok.
Az, hogy kiben ismered fel a léktársaidat, az teljesen változó a mi világunkban, mert a karmikus szálak és kapcsolatok miatt ez nem egyértelmű. Attól hogy valaki a rokonod, nem biztos hogy a lélektársad, hanem sokszor egy karmikus kapcsolódásról van szó, amelyben nem a közös hullámhossz és otthonérzés dominál, hanem a közös karmáitok rendezése és jóvátétele, amely viszont egy nagyon fontos feladata minden emberi léleknek, mert enélkül nem tudsz tovább lépni. Viszont nem szabad összekeverned őket azokkal a társaiddal, akikkel egyazon Fény anyagból vétettél, akikkel ősidők óta kapcsolódásban vagy, és akikkel megélheted önmagad minden mélységét és lehetőségét.
Ha olyan emberrel erőlteted a kapcsolódást, aki nem a lélektársad, ott a szakadék egyre mélyebb lesz köztetek minden újabb próbálkozással, hiszen a dolgok egyre inkább a felszínre fognak jönni, és egyre világosabban és tisztábban megmutatja magát a különbözőségetek, amely ellen semmit nem tehetsz, hiszen Senkit nem tehetsz a Szerelmeddé vagy Lélektársaddá, ha egyszerűen Nem az.
Tiszteljétek egymást, hogy nem pazaroljátok egymás idejét, ha nem működik a kapcsolódás, vagy a Lelketek nem egy nyelvet beszél.

Gabryel

nevtelen.png