Engedd meg önmagadnak a Szabadságot
A Szabadság megtörténik veled, és nem pedig kierőszakolod vagy eléred valamilyen módszerrel.
Nem lehet egyenlettel kiszámolni, vagy épp forradalmi terveket szövögetve szabadságra törni, hiszen ezek egysíkú módszerek, ahol vagy a racionális éned teng túl, máskor pedig a jobb agyféltekéd virágzik és a felhők felett jársz, de mindig rabja maradsz annak az oldaladnak amelyet nem használsz, illetve megtagadsz, és ez okozza általában a testi-lelki rabságunkat hosszútávon.
Mint amikor a gyermek rohanni akar semmivel sem törődve a kavicsos úton, mert meglátott valami káprázatos dolgot magának, akár egy színes lufit, és még a cipőjét is elfelejti felvenni, mert semmi nem érdekli, csak hogy szabad lehessen az álmait követve. A nagy rohanás közepette persze sebek nyílnak a talpán, és még el is esik mindenét megütve, a lufi pedig elszáll az álmaival együtt. De aztán a gyermek felnő és tudatossá válik normális esetben, és visszamegy a rajtvonalhoz ahonnan elindult, cipőt húz magára és jól beköti, és amikor újra felbukkan a színes lufi mint cél, már semmi sem állíthatja meg a rohanásban, és abban hogy elérje az ő áhított lufiját, és együtt szálljon vele végtelen magasságokban.
Itt is a fenn és a lenn, az ég és a föld harmóniája köszön vissza, és hogy melyiket hanyagoljuk el a határtalan szabadságvágyunkat követve.
Az esetek többségében a lufi hiányzik számunkra, mert vannak gyökereink és stabilitásunk, épkézláb logikánk és racionális elménk, de hiányoznak az álmaink, a lelkünk és szívünk álmai, amelyek ennek az egész élet nevű játéknak értelmet adnának, hogy értelme legyen az agyunkat használni valami nemesre, és ne csak még tekervényesebbé tenni a gondolkozásunkat stb. Álmok nélkül élni ugyanolyan rabság, mint cipő és erős lábak nélkül futni.
És van amikor cipő nélkül futunk, és a fantáziánk bezár az álmaink lufijába, amely rendszerint csak a képzeletünket színesíti, de megfogni már nem tudjuk őket, és lehorgonyozni a fizikai valóság táptalajára. Az élet ekkor visszadob a rajtvonalra, hogy megtanulj két lábbal állni a földön, és megküzdeni az elemekkel és a külvilágban eléd táruló akadályokkal, mert hát futni akarsz és szárnyalni, amelyhez erő és kitartás is kell a lelked álmai mellett.
És akkor egyszer csak megéled hogy szabad vagy, mert van már cipőd, és az álmaidat is felfedezted már belül, és szárnyalsz, anélkül hogy elszakadnál a valóságtól és a világtól. Ez megtörténik nem tudod erőltetni, és mindig egyre nagyobb szabadságot fogsz megélni, ahogy az Ég és a Föld közeledik benned. És amikor összeérnek, akkor hazaérkeztél, és minden értelmet nyer, mert minden pillanatod ezt kövezte ki.
Gabryel
