Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Én, a szerelem robot

Elítéled mert ő más, az öltözködése, a gesztusai, mind különböznek a tiédtől, talán nem is egy ember. És ez elég hogy bezárd magad, és örökre falat emelj közted és a másik létező között.
Pedig beleszerettél, megszeretted és kész, és erre hiába is keresed a racionális magyarázatokat, azt soha nem fogsz találni: mert a szerelem csak megtörténik, a szeretet kicsírázik a szívedben, mindenféle ok és cél nélkül. De az ember mégis keresi az okokat, és itt rontja el az egészet.
A legújabb robotos és androidos filmek is ezt próbálják sugallni finoman, az ember gyengeségét; de nem azt hogy nem tud olyan okos és hiba nélkül dolgozni. Hanem hogy nem tud szeretni, mert csak a külsőt nézi, nem tudja megélni a szeretet a szívében, anélkül hogy ne keresne erre állandóan racionális magyarázatokat, hogy ne ítélne el minden más létezőt rajta kívül. Mindegy mi az a dolog, egy virág, egy tárgy, egy ember, teljesen mindegy, mert maga az élmény a lényeg, a szeretet a szívünkben, ahogy élvezzük a létezés minden pillanatát.
Ezekben a filmekben mindig elcsavarja az android nő a másik fejét, mert az ember kiszámítható; tulajdonképpen az ember is egy bio robot, csak épp más felépítéssel és érzelmi-mentális program csomagokkal, amelyet a mi android hősünk könnyedén kiszámol és feltérképez, és végül tudja mire fog beindulni a másik, mi kell neki hogy szerelembe essen akár.
Remélem mindenki magára ismert, mert mi is így működünk lesarkítva, ahogy az érzelem testünk felépül és így tovább, attól függően milyen Isteni sorsot és életeket választottunk magunknak; és ehhez a sorshoz kapjuk a tehetségeket, és még a szituációkat is. Szóval te is teremtve vagy: valaki fent téged is megtervezett.
Visszatérve android hősünkre csalódnia kell, mert az ember nem tudja szeretni azért ami, mert egy robot, pedig szerelmes a férfi, ahogy eddig még soha sem volt. Mégis képtelen elfogadni hogy épp egy androidba.
És itt buknak el a mi emberi kapcsolataink is, mert ítélkezünk a szeretet felett, mintha erre jogunk lenne. Mert túl idős, túl fiatal, vagy egyszerűen csak olyan idegen a másik számodra, és nem fér bele a hitrendszereidbe, amelyeket az elmédben tárolgatsz, és szorongatsz féltve. Pedig ismét csak az élmény a lényeg, és mindegy ki vagy mi okozta. Itt minden Isteni ami körülvesz, minden az Ég teremtménye, tehát Minden dolog érted van, még az ellenségeid is. A szeretet teremtette őket, de mi erre mindig csak utólag jövünk rá: a legnagyobb viszályok mutatják meg kik vagyunk, és hogy mennyire tudunk szeretni.
Embernek lenni csoda, de csak ha többek tudunk lenni a látszatnál, ha belülre is úgy látunk mint kívülre; ekkor kinyílik a világ minden irányban, és meglátod, illetve átéled minden dolog Isteni természetét.

Gabryel

blog.png