Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egységben az erő

A széthúzás az emberben van, és nem a külső körülményekben, hiszen mi teremtjük a környezetünket, és annak konfliktusait is.
Az ember minden nap megteremti önmagát, azzal amilyen döntéseket hoz, és ez nem csak a saját testére és lelkére van hatással, hanem a külvilágban zajló eseményekre is. Csak figyeld meg az időjárás változását, ahogy a zordból átvált napsütéses időre egy lelki katarzisod vagy felszabadulásod után, hiszen a bolygó reagál minden rezdülésünkre, és ha belül Fénnyel és meleg érzésekkel táplálod a lelkedet, akkor a külvilágod is ezeket fogja kisugározni magából.
Neked kell emberré válnod, és nem a politikától elvárni hogy azzá tegyen, hiszen ezt soha nem fogja helyetted megtenni, sőt még inkább megnehezíti az életkörülményeidet és próbál leamortizálni minden szinten. De ezt csak azért teszi, mert erre képes az ember a jelenlegi szintjén, és azt hiszi a körülményei áldozata, miközben minden megszorítás egy hatalmas lehetőség megmutatni az Isten ember mivoltodat.
Van hogy makacs az ember egója, és nem elég neki a finoman intő jelek és ellentétek, hanem megvárja amíg a kipusztulás határára ér, és akkor hirtelen a feszültség csúcsán ráébred emberi mivoltára, és lerakja a kardot és előítéleteit, és a béke és egység lesz az úr a hazájában és a világában. De csak akkor ha eljut eddig a felismerésig, és nem csak a felszínen, hanem a Lelke legmélyéig tudja, hogy hogyan kell egységben és egymást segítve létezni, miközben mindenki megtarthatja egyediségét, és csak a rá jellemző képességeket és habitusokat.
Csak gondolj bele, hogy semmit nem tudsz elvenni egy másik embertől, amire igazán szükséged lenne, hiszen már születésedtől fogva rendelkezel mindennel, ami a boldogságodhoz és beteljesülésedhez kell. Éppen ezért lényegtelen milyen címkét ragasztasz, vagy ragaszt a társadalom a homlokodra, mert ez csak a felszín, és semmit nem mutat meg a lényegedből, a sorsodból és Isteni önvalódból.
Soha ne állj be az öldöklő kötélhúzásba, mert ennek soha nincs győztese, csak vesztese mindkét részről. Légy Te az, aki középre áll és összefogja a széthúzó erőket, olyan erősen, hogy mindkét fél abbahagyja az értelmetlen és fölösleges huzavonát. Légy Te az, aki ki áll a frontvonalra, és elvágja ezt a folyamatos feszültségben nyúló kötelet, hogy meglássa mindkét fél, nincs kötél amelyet húzni kéne a másik kárára, és hogy mindenki ugyanazon a Földön osztozik, legyen akármelyik vallás vagy hitrendszer képviselője is.
Ezért a Föld valahol az Egység szimbóluma is, ahogy a gömb alakján összefut minden út és sors, és mindannyian hatással vagyunk egymásra, éppen ezért csak az Egységünkkel tarthatjuk életben a Földet is.

Gabryel

pallas_athena_statue-_vienna_snow.jpg