Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egységben a Létezéssel

Bármikor Egységben találhatod magad, bármilyen helyzetben és időben, mert ez semmitől nem függ, csak attól hogy elkapod-e a Pillanatot, bele tudsz-e ugorni ezekbe a ritkán felnyíló lehetőségekbe, és ha már benne vagy, megtudod-e tartani magad a Fényben olyan sokáig, hogy már ki sem kell jönnöd ebből az állapotból.
Dolgozz magadon amíg ez nem sikerül, mert bármikor eljöhet ez a Pillanat. Például amikor egyensúlyba kerül Benned a Férfi és Női énrészed, vagy amikor harmóniába kerülsz a Létezéssel, és semmit sem tagadsz meg amit az élet ad, hanem csak elfogadod a Pillanatot olyannak, Amilyen.
Ekkor kinyílik egy ajtó a Forráshoz, és egyszerűen beléd áramlik a Mindenség Szeretete, amelyre mindenki vágyik. Sokszor nem hisszük el hogy ez a miénk lehet, hogy valóban Te Éled át ezeket, mert annyira hozzászoktunk már a csőlátáshoz, amin keresztül csak a szürkét látjuk, és amikor mégis felfénylik egy kis résen keresztül a Boldogság Aranysugara, akkor azt hisszük hogy csak álmodtunk, és a valóság biztosan nem ez.
Pedig a Valóság ez, mindig is ez volt. Csak maradj benne egy kicsit többet mint eddig, és tartsd meg ezt az állapotot, de ne görcsösen, mert akkor biztosan egyből elszáll. Hanem csak engedd meg magadnak a Boldogságot és a Könnyedséget, és áramolj vele amíg csak tudsz, közben minden Megoldás amire szükséged van, az is Ott lesz.
A párod jól tükrözheti ezt, hogy milyen szinten állsz az Egység megélésével. Mert ha te már Megtaláltad magadban, akkor vele is Egységben leszel, függetlenül attól hogy ő milyen állapotban van. Mert lehet hogy az egójában forog éppen a társad, és nem találja a középpontját, viszont a Te Egységedet nem tudja megbontani, mivel ekkor olyan magas rezgésben és energiában vagy, hogy az szinte magába olvasztja a nála alacsonyabban vibráló rezgéseket. És így tudsz segíteni párodnak a puszta létezéseddel, hogy megérzi rajtad a Mindenség Illatát, és ő ezt magába szippantva lángra kap, és tudja már mit kell keresnie saját Magában is.
Szerelmetek is ekkor fog lángra kapni, és egy Végtelen Út kezdődik számotokra, határtalan mélységekkel és magasságokkal, katarzisokkal és ego halálokkal, de a lényeg hogy mindig Ott lesztek egymásnak, amikor már csak a Szerelem lágy Érintése segíthet, amelytől újra lángra kap az Élet Bennetek, és Érzitek a Forrás szüntelen Szeretetét.

Gabryel

nevtelen.png