Egy kapcsolat szabályai
Csodát várunk a másiktól, tulajdonképpen azt ami belőlünk hiányzik, és itt futnak zátonyra a kapcsolataink nagyon hamar. Nem elégszünk meg egy szerető társsal, hanem eggyé akarunk olvadni, el akarunk veszni a másikban, hogy teljesen megfeledkezhessünk önmagunkról, és minden problémát a szőnyeg alá seperjünk.
És minden kapcsolatunkat ezekre a motivációkra építjük általában, és ettől lesz olyan idegen a másik számodra, mert nem ő belé lettél szerelmes, hanem az ideális társról kialakított hitrendszeredbe, és ezt a jól körvonalazott és betonbiztos ideálképet festetted a párod arcára. De mivel ez csak festék és fantázia, ez idővel lekopik a párod arcáról, és rájössz nem is őt kerested igazából. Hiszen csak nem akar megfelelni az elvárásaidnak, és nem akar úgy táncolni ahogy te szeretnéd. És ezzel vége is a kapcsolatodnak érdemben, amíg a valódit nem keresitek egymásban.
De ha ezen mégis változtatni akarunk, akkor azt csak leplek nélkül lehet, minél tisztábban és őszintébben, akkor is ha ez néha fáj, mert az illúziók világát választottuk a kapcsolatunk elején. És ez is karma igen, ezt sem ússzuk meg egy legyintéssel hogy „ez jutott nekünk”, hanem minden döntésünk vissza fog hatni ránk, a javítás és tisztázás lehetőségével.
A másik fontos tényező, hogy társat keresel az Utadhoz, és nem utat a társadhoz, mert akkor megint csak önmagunkat erőszakolnánk meg, és feledkeznénk meg a legalapvetőbb igényeinkről, nem beszélve a legmagasztosabb álmainkat is. Hiszen a társ, az társ, nem lehet ő az álmod, az isteni célod: saját magad légy az álom amit beteljesíteni szeretnél, te légy a cél, a legmagasabb rezgésű idea, amihez fel akarsz nőni, és néha ehhez társakat is kapsz segítségül.
Tehát ha az együttlét nem szabadságod ad számodra, és nem szabadít meg az elavult hitrendszereidtől, ott szeretet sem lehet, őszinte biztos nem. Ha nem segít hozzá a saját utad megtalálásához, amelyet alapvetően is élned kellene, akkor az csak tovább fog rombolni mindkettőtöket.
Nem azért vagyunk együtt hogy a másik hátán lovagoljunk, hogy a másik súlya alatt vergődjünk, hanem hogy a saját lovunkat találjuk meg, hogy mindketten a saját lovunkat és sorsunkat tudjuk megszelídíteni. És közben a saját lovadnak a hátáról megérintheted a másikat, sőt meg is ölelheted, és kézen fogva lovagolhattok tovább.
De ha mindezt úgy kívánod hogy közben a másik hátán és életén ülsz, akkor végül soha nem fogtok találkozni és megérinteni egymás lelkét és szívét. Ahhoz hagynod kell a másikat kiteljesedni, hagyni hogy megélje önmagát, és mindent amit szeretne, mert ő is egy szabad ember.
Gabryel
