Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dobj el minden címkét

A címkékben nem találhatod meg Önmagadat, a Szerelmet meg főleg nem, mert azok csak szavak, amiket olyan tartalommal tölthetsz fel, amilyen a hangulatod éppen, és ez ráadásul minden embernél eltérő lesz, hiszen nincs két egyforma lélek, ahogy két ugyanolyan Pillanat sem létezik.
Ehelyett inkább belülre figyelj, amit az Érzéseid súgnak, és ahogyan érzed magad a másikkal és Egyedül is, mert végül ez fogja eldönteni, hogy a Boldogságból jut-e neked több, vagy megragadsz az elmédben, és filozofálgatás tárgyává teszed a szerelmet, amiben nincs se szeretet, se Élet, csak állandó szűkösség érzés és feszültség, mert a Lelkedet bezártad az egód hitrendszerei közé, és nem tud szabadulni a szavak börtönéből.
Mindegy ki szerint jó-e a monogám kapcsolat, vagy hogy ki az ikerlángom, és hogy a hagyományok mit tartanak tiszteletre méltónak, mert ez rajtad nem segít, a Szívedet ezek nem érdeklik, egy csöppet sem, mivel pont ezek miatt szenvedsz amikor fájdalomban vagy, és nem azért mert nem tudsz megfelelni ezeknek az illúzió elvárásoknak.
A Valóság ennél sokkal egyszerűbb, sőt az mindig könnyed és Természetesen bontja ki magát, de amikor elméletekhez kötöd a jólétedet és a szerelmi viszonyodat, akkor elszakadsz a Létezéstől, és kivet magából az Élet egy időre, hogy megtapasztald és ráeszmélj végre, a Szerelmet Élni kell és szabadon hagyni áramolni, és akkor a szenvedéseidnek vége szakad, és nem teremtesz több konfliktust Önmagaddal.
Hiába találtad meg a másik feled, ha szenvedsz vele, mert akkor valamit lépned kell Önmagad felé, és kijönni minden fájdalomból. De az is lehet hogy nem Vele le töltöd éppen a napjaidat, és mégis Boldog vagy és Teljes, és pont ez a lényeg, vagyis a Boldogságod mértéke, amit kitudsz hozni magadból és az Életedből, és ezt nem a címkék és jósok döntik el.
Miközben Élsz és vibrálsz minden mélységben, valóban lehetnek nagy felismeréseid és olyan összefüggések, amik egyszerűen bevillannak számodra, de ezeken nem agyalsz ilyenkor, hanem a Tapasztalás teljes átéléséből és intenzitásából bukkannak elő, és ez fog érettséget és Valódi tudást hozni számodra, amit aztán bármikor feltudsz használni.
Éld meg és menj bele a Szerelembe, mindig olyan intenzitással, mintha csak TI lennétek ketten a világon, és mintha a Végső és Mindent beteljesítő Szerelmet találtátok volna meg. Mert különben minek belekezdeni bármibe is, ha nem adunk meg mindent esélyt a Pillanatnak és Egymásnak, hogy megéljük azokat a csodákat, amiket az Együttlét hozhat magával, minden katarzisával és mélységével együtt. És eközben persze átalakulsz, újjászületsz folyamatosan a Pillanattal, mert a Létezést választottad, Szerelemben és Szeretetben. Ezt adja nekünk a Forrás bölcsessége, hogy a Tapasztalás által minden a helyére kerüljön, beleértve Téged is.

Gabryel

nevtelen.png