Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021 Április 27. – Csak egyetlen harc létezik

A Nap és az Uránusz egymás mellett folytatják útjukat a Kos és Bálna Csillagképekben, hogy igazán berobbantsák nekünk a tavaszt, illetve új erővel és lendülettel töltsenek fel minket bármilyen újrakezdéshez és cselekvéshez.
Telihold is van ezzel együtt, hogy még tovább fokozzák a hangulatot és az érzelmeket, amelyek szintén ott mozognak és rángatóznak már a szívünkben, hogy a hosszú és magányos egyedüllétek és elvonultság után - amelyet a Bálna hozott el nekünk az elmúlt hetekben - most újra rügyezni, és végül virágozni kezdjenek; mind a saját lelkünkben és szívünkben, mind pedig a kapcsolataink tengerében és szövevényes pókhálójában.
Az Uránusz fel akarja szabadítani a Napot, vagyis a valódi énedet és Isteni természetedet, és ezért cselekvésre ösztönöz a Kos által, merész és megalkuvást nem tűrő cselekvésekre, vagy akár küzdelemre és harcra buzdít; éppen ezért nem mindegy hová irányulnak ezek a harcaid és tetteid, mi az amire fókuszálsz. Most önmagadért kell küzdened, megmutatni és kifejezni az igaz önvalódat, legyőzve minden belső korlátot és félelmet, függetlenül a külvilág véleményétől és elvárásaitól, hiszen azok soha nem te voltál. Az érzelmi energiák és a múltad még be nem teljesült vágyai és reményei is most segíteni fogják ezt a folyamatot, mert egyszerűen nem hagynak nyugodni és az állóvízben pancsolni, hanem döntésre fogod vinni a dolgokat pillanatok alatt.
A harcnak sok vetülete és minősége van, amely akkor válik valódivá, és csak akkor fog hasznosulni bármilyen szempontból is, hogy ha azáltal növekedni tudsz; túlnőni a saját félelmeiden és korlátozó hiedelmeiden, a kishitűségeden és önbizalomhiányodon, a kicsinyességeden és az egód hatalomvágyán stb. Ha nem vagy tudatos erre az útra, akkor ezt a harcot ki fogod vetíteni a külvilágra, és értelmetlenül viaskodsz és szurkálódsz mindenkivel, mintha bármilyen hasznod is lenne abból, hogy egy embertársadat legyőzöd és eltiprod.
Ilyenkor a benned élő Nap nem ontja fényét, nem ad energiát és örömöt; hanem csak elvesz, energiát gyűjt és rabol másoktól, és főleg a veszekedésekből és a hatalmaskodás kérész életű élvezetéből, az Uránusz pedig még meg is toldja ezt azzal, hogy megetet a szabadság illúziójával, hogy a rombolás által lehetsz csak szabad, és érezheted magad erősnek.
Nem véletlenül úszik a Kos alatt a Bálna, amely mindig ott figyel a mélyben, minden tettedre és harcodra, és egyfajta belső hangként és lelkiismeretként súgja; hogy merre van az emelkedéshez vezető út, illetve a tiszta és az egón túlmutató tettek és küzdelmek. Egy belső harcra hív a lelkedért, hiszen nem létezik más harc és megváltás.

Gabryel

blog.png