Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csak a Szíved szabadíthat ki elméd börtönéből

Ha a Szívedben érint meg a másik, akkor az egy jó jel arra, hogy tovább mehetsz a kapcsolódásban, de ha csak az elmédet kapcsolja be a másik, akkor azt a kapcsolódást nem érdemes tovább táplálnod hiú reményekkel, főleg ha a szerelmet keresed, mert lélek nélkül csak a felszínen maradhattok, és intellektuális kalanddá teszitek a szerelmet, ami önmagában még nem baj, hiszen fontosak az építő és inspiráló beszélgetések, de egy idő után őrülten hiányozni fog valami, amitől úgy érzed már a beszélgetések sem adnak semmit, és csak az üres szavak követik egymást, várva hogy megtörjön a jég, hogy az Érzések áttörjék Szíved páncélját.
Ha csak a fejben maradtok, ez nem fog megtörténni. Sok oka lehet annak, ha valaki itt leragad, és nem akar felszabadulni a szerelem valódi eksztázisában, és nem tudja át adni magát az őszinte érzéseknek. A múltunkból hozott félelmeink és a bűntudat, amelyektől sokszor megrettenünk és hátrálni kezdünk, bekapcsolva ezzel az elménk kis játékait, hogy ezzel is elfojtsuk a szívünk mélyén rejtőző vágyakat, és hogy ne tudjuk átélni a vágyott mélységeket és katarzist, amely a szerelem misztériumában rejlik. Ahhoz hogy ezekhez a kincsekhez hozzá jussunk, ahhoz először át kell hatolnunk bizonyos rétegeken, amelyek befalaznak az elménkbe, és menekülésre késztetnek.
Ilyenek például a hitrendszereink jól felépített és támadhatatlan jégfalai, hogy miért nem vagy képes szeretni nyitott szívvel, és felvállalni az érzéseidet, és ezeket a kifogásokat utolsó leheleteddel is őrzöd, és mindig találsz indokot arra, hogy neked miért nem sikerül, csak hogy visszaigazolást nyerjen az, hogy az egy helyben toporgásod indokolt és nem elkerülhető.
Aztán a másik ilyen illúzió bástya a szíved temploma előtt, a pap, aki gondolatban mindig ott figyel téged, és várja hogy megbüntethessen, amint szíved kitárnád valakinek őszintén, és a szerelem magába fogadna. Ettől mérhetetlen bűntudatod támad, és úgy érzed méltatlan és mocskos vagy az őszinte vágyaid jelenléte miatt, és inkább elfojtasz mindent magadban, csak hogy megfelelj a benned élő papnak, aki csak ez esetben tudja az ígéretét fenntartani, hogy Jézus fel fog emelni Isten országába. Nos, nincs semmilyen pap, és nincsenek szentiratok sem a Valódi létezésben, amelyek a Szerelmet vagy bármely más Valódi örömöt megtiltanák.
Nincs semmi, se hitrendszer se vallás, amely közéd és a Szerelem közé állhatna, soha nem is volt, csak elhitettük magunkkal hogy léteznek ilyen szabályok.
Kövesd az Érzést, és ne hagyd hogy bármi megállítson, mert a Szerelem mindig Örökkön vibrál mindannyiunk szívében, és nem tud kihunyni.

Gabryel

nevtelen.png