Amikor Hádész rád talál
Jól ismerjük Hádész az alvilág ura, és Perszephoné archetipikus történetét, amelyben Hádész elrabolja a gondtalanul virágot szedő Perszephonét, és elviszi magával az alvilágba, ahol aztán az alvilág úrnőjévé is teszi, hiszen gránátalma maggal eteti meg, amely által a frigy a saját akaratán kívül is megtörténik.
Perszephoné ártatlansága és gyermeki viselkedése könnyen kihasználhatóvá teszi, mert nem igazán keresi önmagát, és nem akar felelősséget vállalni a saját életéért, inkább anyjára Démétér istennőre hagyja ezt a feladatot, aki nem is bánja hogy birtokolhatja a lányát.
Hádész persze más tészta, aki az alvilág uraként elveszi ami neki kell, mert a szerelem és a vágy hajtja, bár kissé nyers és sötét alakot öltve.
Ez a két külön világ, ez a két egymással ellentétes személyiség találkozik ebben a történetben és gyakran a mai világunk színpadán is, ahogy a még tiszta és makulátlan Fény keresi ellenpólusát a sötétségben, hogy kiegészüljön vele, és együtt alkossanak Egy Egészet, hiszen ebben a duális világban nincs Fény sötétség nélkül.
Tehát innen ered ez a vonzódás közöttük, hiszen végül Perszephoné megkedveli az alvilágot és annak urát Hádészt is, mert lát benne valamit, valami olyasmit, ami tán belőle hiányzik, ami által ő is éretté és felnőtté válhatna végre, saját akarattal és független élettel. Ez a folyamat persze egy emberen belül is megtörténik, ahogy küzdünk az ösztöneinkkel és férfias énünkkel, mert mindig csak makulátlanok és a fellegek felett járók akarunk lenni, viszont így soha nem lehetünk teljesek, ahogy Perszephoné sem volt az anyja szoknyája alatt.
Nem kell várnod egy Hádészra, ez nem feltétel hogy beteljesült Nő lehess, de ha egy ilyen férfit vonzasz be mégis, akkor tudd hogy ő az aki kihozza belőled mindazt, amitől nő egy Nő, hiszen Démétér a kislányt fogja látni benned mindig, Hádész archetípusa viszont már az Igazi Nőt, a saját Animáját látja benned, és végül a felszínre is hozza ha engeded.
Hádész által ismerjük meg az ösztöneinket és a tudatalattit, illetve a saját sötétségbe borult énrészeinket és álarcainkat, amelyekben ha alámerülünk és végül elengedünk, akkor végtelen erőforrás szabadul fel bennünk és az életünkben, és ahogy a Plútó, mint Hádész római megfelelője, Újjászületünk Főnix madár módjára az alvilágunk poraiból.
De Hádésznak is van mit tanulnia, ahogy a Fényt beintegrálja a gyermekien szórakozott Perszephonéból, és megtanulja elengedni őt néha, illetve az ő akaratának is érvényt adni, hogy megélhesse önmagát.
Az effajta ellentétből és szenvedélyből mindig nagy dolgok születnek, hiszen minél nagyobb szikra, és minél nagyobb ellentétek tobzódnak köztetek a hasonlóságaitok mellett, annál magasabbra tör a lángotok, mind a szerelmetekben, és a teremtéseitekben egyaránt.
Gabryel
