Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Amikor a határaitok feloldódnak

A határaid eltűnnek az Igaz Szerelemben, mint amikor a Másik feleddel vagy, azzal akivel Együtt indultatok el ezen a végtelen Utazáson.
Amikor egymáshoz értek nem is tudjátok biztosan, hogy most a testeitek, vagy a Lelkeitek érintkeznek, mert annyira intenzív és mindent átható az Érzés, hogy megszűnik minden fajta szétválasztottság, amely igazából soha nem is volt, hiszen Egyek vagyunk Öröktől fogva, mindössze újra fel kell fedeznünk ezt a misztériumot a Szerelmünk által.
Csak engeditek hogy felolvadjatok egymás karjaiban, és nem akartok kitörni ebből az ölelésből semmilyen indok miatt, mert itt már eltűnnek az okok és okozatok, itt csak a jelenPillanat valósága van, az időtlen Forrás megtapasztalása, amelyből Szerelmetek is táplálkozik örökkön.
Nem elég egymás látványában megborzongani, és a szavak simogató szimfóniája sem kielégítő már, hanem a Szívünk táncára is vágyunk, amikor a Szerelem energiája túlcsordul bennünk a másik iránt, és észrevétlenül átfolyik ez a mennyei Érzés a másik Lelkébe, és szárnyakat kapunk a Felemelkedéshez, mert Együtt könnyebb megtenni a nagy Lépést, Egymásért megteszünk mindent, ami eddig lehetetlennek tűnt.
És amikor az utolsó fal is leomlik köztetek, akkor értelmet nyer minden erőfeszítés, amit eddig a Szerelemért valaha tettetek. Ezután Kiegészültök a másik feletekkel, és a Láng Teljessé lesz újra, Egy Szívként dobog tovább az Életetek. És ez az Egységetek csak akkor lesz megbonthatatlan itt a Világban, ha Valóban ezt élitek minden Pillanatotokban, és olyan Teljes Intenzitással, amely Mindig a Fényben tart Titeket.

Gabryel

nevtelen.png