Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Szerelem Önmagad Szerelmével kezdődik

Sokat mesél az Első Szerelem, amelyik először elrabolta szívedet, és amelyikre még Mindig emlékszel.
Mert az még mindig ott Ég benned, és emlékszel minden mozzanatára, minden lélek egyesülésre, amikor még nem volt kérdés mit akartok egymástól, és az élettől, amely aztán körétek épült, hogy abban meglássátok saját lelketek és vágyaitok visszatükröződését.
De ez nem egy személy, mielőtt gondolkozni kezdenél azon, hogy ki volt az Első, mert ez Te Vagy, a belőled először útjának induló külön életet kezdő lélek szikra, akiben fölismered Önmagad Teljességét, az igazi Önvalód tükörképét. Tehát ez Benned van, csak emlékezned kell rá, hogy ki is Vagy valójában, és milyennek szeret a Mindenség, mert úgy fog a párod is szeretni Téged.
Nem tudsz másokat jobban szeretni Önmagadnál, és itt a Valódi szeretetről beszélek. Mert ahogy magadat szereted, úgy tudsz másokat is szeretni, és ha netán mégis sokkal jobban szeretsz másokat, mint a saját lényedet, akkor az csak menekülés a törődés álruhájába öltöztetve, de te ugyanolyan üres és kétségbeesett maradsz, mint előtte.
De ezt megfordíthatod azzal, hogy belátod végre, a szerelem semmit nem ad, ha te nem vagy Önmagadba és a Létezésbe szerelmes, és a gazdagságod sem ér semmit, ha lélekben te nem érzed magad Bőségben, és nem érzed a Szellem szüntelen szeretetét és törődését, amely mindig tárt karokkal vár, ha tanácsra vagy erőre lenne szükséged, és Hitre az újjászületéshez.
Te vagy a Szerelem kezdete és vége, Alfája és Ómegája, mert te indítottad először útjának a szerelem lángját, a szíved teremtő vágyából, és amikor majd újra találkoztok a külön töltött évek és életek után, ugyanoda tértek majd vissza, vagyis Önmagatokhoz és Egymáshoz.
Tehát ne akard kihagyni magadat a folyamatokból, mert így Isten szerelme nem tud rád találni, hiszen ha senki sincs a Belső Otthonodban, akkor még nem állsz készen az Álomra, amely elindulhatna a megvalósulás útján.
Lakd be ezt a Létezést, és fogadd el az Élet ajándékait, mert hiszen mindig ad, pontosan azt, amire éppen Szükséged van, amire a Lelkednek valóban igénye van, és ilyen Ajándék a Szerelem is.

Gabryel

nevtelen.png